2013. március 31., vasárnap

A barátom sztár 14


Április 2-től egy barátnőm fog frisselni. Az általam elkészített posztokat ő fogja kitenni nektek! Ez a kedvenc története (azt mondta), gondoltam kedveskedek neked Lili.
Természetesen mindenkinek nagy szeretettel ajánlom, és remélem tetszeni fog!

14
Lídia izgatottan tolta Rob elé a kiválasztott három képet, aláírásra. Robert megpróbált egy mosolyt varázsolni az arcára, de inkább csak egy fancsali vigyorgásra jutotta. Líd ebből nem vett észre semmit.
- Akkor? Lefotózol vele? –kérdezte, miközben egy ezüstszínű digitális fényképezőt nyomott a kezembe.
Még fel sem ocsúdtam, amikor már le is huppant a kanapéra Rob mellé.
- Smile! – jeleztem a fotó készülését.
Lídia vigyorgott, mint a tejbe tök, Rob csak egy halvány mosolyt engedett és látszott a szemén, hogy elege van a kezemben tartott mütyürből.
- Én jövök! – pattant fel a kanapéról, mikor elkattant a kép.
- Mivel is jössz te?
- A fotós szerepével.
Átnyújtottam neki a kamerát, és lehuppantam Lídia mellett. Szorosan átöleltem és elkattant a fotó.
Rob letette a gépet a televízió tetejére, jó messze Lídiától, és mellém helyezte popsiját.
- Szerintem mennünk kéne. – böktem fejemmel az ablakon át látott sötét tájra.
Igazából még tök ráértünk volna, de ki akartam menteni Robot Lídia karmai közül. Mára úgy is eleget szenvedett.
- Hát akkor gondolom, el kell búcsúznunk. – nézett sóvárogva Lídia Robra.
Kedvesem semmit se vett észre az egészből. Csak üveges tekintettel bámulta a falat.
- Rob – érintettem meg a karját. Összerezzent. – Indulhatunk? –kérdeztem.
- Igen – mosolyodott el halványan.
Felálltunk, és az ajtóhoz sétáltunk. Líd egészen a Kaputelefonos bejáratik lekísért minket. Itt érzelmes búcsút vett Roberttől. Megölelte és két hatalmas puszit nyomott az arcára, Robert meglepődött, de viszonozta a cuppanósokat. Aztán Lídia engem is szorosan magához ölelt és puszit adott. Egészen addig nem ment fel a lakásába, míg el nem hajtottunk a házuk elől.
- Hosszú volt a délután? –kérdeztem együtt érzően, mikor már magunk voltunk Peterrel és Digivel a kocsiban.
- Volt már rosszabb is.
- Sajnálom. – bújtam az oldalához.
- Mondom volt már rosszabb is.
- De kényelmetlenül érezted magad. Önző alak vagyok, amiért kitettelek ennek, holott tudtam milyen Lídia.
- Nem vagy önző, csak bemutattad a pasidnak a barátnődet. Minden más ember esetében ez nem jelent semmi bajt.
- De te nem vagy minden más ember.
- Nem, de ezt tudtuk eddig is. – mosolyodott el és megcsókolt.
- Nem úgy értem, hogy imádott tini bálvány vagy. – mondtam, mikor szabadon engedte ajkaimat. – Én arra gondoltam, hogy te egy egészen különleges tini srác vagy, ha nem lennél híres, akkor is sok csaj álma lennél, max. nem lennél a világ millió tinijének a szobájában, poszter formájában.
- Hö…- rötyögött. – Nem hinném, hogy én lennék minden lány álma.
- Minden lányé nem biztos, de az enyém igen. – mosolyodtam el, és arcom a vállába nyomtam.

2013. március 29., péntek

2013. március 27., szerda

Cirkuszi tragédia 12


Egy új szereplő is bekerül a képbe… Nem is szaporítom a szót. A lényeg, hogy az új szereplő is teljes leírást fog kapni, ott ahol a meglepik, vannak (AZ OLDAL VÉGÉN)

12
Mindig is szerettem Budapestet. Mondjuk nekem egy kicsit nagy volt a rohanás, főleg amikor először jártam itt tűn furcsának. Mindszentkálla nyugodt környezete és tiszta levegője után nehezen tudtam belerázódni Budapest gyorsaságába. Nos, nem mintha olyan sok időt töltöttem volna Mindszentkállán vagy akár Budapesten. Nekem mindig is a cirkusz volt az otthonom. Soha sem egy város.
Lementem a Duna partra, hogy a szél egy kicsit át fújja a fejemet.
Boldog voltam. Legszívesebben szaladtam volna. Nem. Repültem volna. De hát ember vagyok, örökké a földhöz láncolva.
Hirtelen elhatározásra jutottam.
Az órámra néztem. 8 óra 25 perc. Még időben voltam.  Körül néztem. Időközben eltávolodtam a Dunától. Feltűnt, hogy közelebb vagyok az úti célomhoz, mint gondoltam. Nem kellet taxit hívnom. Szépen elsétáltam, inkább futottam a célomhoz.
A cirkuszomban már javában fojt az előadás. A sátor vékony ponyváján át hallottam Zoltán kiabálást a mikrofonba. Holnaptól ez a munka rám vár.
A hátsó bejárathoz sétáltam. Be volt zárva. Remek. Visszamentem előre, jegy árus, vagy ismerős persze sehol.  Elkezdtem keringeni a cirkusz körül. Már a második körömet róhattam, mikor a hátsó bejáratnál egy számomra ismeretlen fiatalember cigizett.
- Szia! Megtennéd, hogy nem itt károsítod a tüdődet?- kérdeztem fejemmel a füstölgő búz hengerre bökve.
- Hello. Nem mindegy az neked? – kérdezte teljesen normálisan.
- Nem éppen. Ki vagy te?
- Én is kérdezhetném tőled! Egyébként Márk vagyok, és itt dolgozok a cirkusznál. - intett fejével a bejárat felé.
Nem szóltam, csak erősen néztem a parázsló cigijét, és látványosan befogtam az orrom.
- Oké, oké, elnyomom. – még egyet szívott a cigijéből aztán betartotta az ígéretét. Felém fordította a fejét és arcára idétlen vigyor ült ki.
 Ovális arcának állán kis borosta volt. Fejéhez simuló sötétbarna, majdnem fekete hajat viselt, és barna szemet birtokolt.
- Most te jössz! Ki vagy?
- A tulaj, Ury Lilla. – mosolyogtam rá. – Bemehetek?
- Hiszi a piszi. A tulaj vagy és nincs kulcsod. – nézett rám kétkedően.
- Hah…- sóhajtottam. – Holnap fogok újra csatlakozni a társulathoz újra. Eddig kötéltáncos voltam, de leestem a kötélről, így ott hagytam a cirkuszt.
- És vár rád a kötél?- nevetett.
- Nem vicces. Természetesen nem állok újra kötélre, még. Egyelőre én leszek a porond mesternő, ha úgy tetszik. Zoltán át adta nekem a helyét.
- Oké, elhiszem. A társulatot ismered, de abban, hogy a tulaj vagy még kétkedek.
- Kérdezz meg valakit bent. – javasoltam.
- Rendben.  Szavadon foglak. Gyere! Egyébként én vagyok a koreográfusa egy nem régen érkezett tánccsoportnak. És Kis Márk vagyok – avatott be munkájába, miközben kitárta előttem a cirkusz művész bejáratának ajtaját.
- Köszönöm. – mosolyodtam rá.

Hát igen eléggé könnyen jóban leszek akárkivel, a világ összes embere közül…

2013. március 24., vasárnap

A színpad az életem 5


Picurit le vagyok maradva a történetek írásával, ezáltal lehet, hogy ritkábban lesznek, hogy újra beérjem magam.  Természetesen igyekszem minimum 2 naponta frisselni!

5
Ekkor kinyílt az ajtó és belépett rajta Gergő. Csak remélni mertem, hogy a szüleim társaságában türtőzteti magát.
- Igen. – suttogtam.
- Üdv a csapatban! – ölelt meg Imre.
Bori is átölelt. Gerő csak hangosan fújt egyet, és újra távozott.
- Itt van a szövegkönyv! Ki van húzva, amit meg kell tanulnod! – látott el információval Bori.
- Olvasó próbák lesznek a hét folyamán- kezdte el Imre – Addig is próbáld megtanulni a szöveget. A második héten meg rendesen próbálunk és végül az előadás. Holnap mikorra tudsz jönni?
- Öm… Egyetemem van, de körülbelül háromra ide tudok érni
- Remek. Én addig is beszélek Gergő fejével.
- Akkor mi megyünk is! –köszöntem el.
- Nagyon köszönöm, hogy elválltad! – ölelt át Bori.
- Szívesen. – vigyorogtam.
Kiléptünk az ajtón, ki az Operettből.
Luca kocsijába ültem be. Rengeteg kérdése volt, a szüleimmel, meg otthon is beszélgethetek.
- Wow, a barátnőm lesz az Operett sztárja… - kezdte miközben beindította a motort.
- Ne túlozz!
- Nem túlzok. Remélem, amikor majd híres és elismert leszel, nem felejtesz el, és soron kívül adsz majd nekem interjút, és a ritkasága miatt előre léptetnek és talán főszerkesztő is lehetek, sőt, lehetne saját újságom is. Már tudom is a címét: Luca. Túl egós?
- Igen.
- Miért nem mondasz semmit?
- Mert nem engedsz beszélni. Érdekel, mit gondolok?
- Alap. – nézett rám mikor megálltunk a piros lámpánál.
- Azt, hogy téged elragadott a hév. Én nem akarok színésznő lenni. Ha az lenne, az álmom nem az orvosi egyetemre járnék, hanem a színi iskolába. Megkértek, én elvállalom túl sok a szabadidőm, de ennyi.
- Ne kéresd magad! Bele kóstolsz a színészek életébe, és magába fog szippantani. Nem fog engedni.
Ekkorra értünk a házunk elé.
- Köszönöm, hogy haza hoztál. – szálltam ki az autóból, és becsuktam magam mögött az ajtót.
Hallottam a zümmögését az elektromos ablaknak. Visszafordultam és behajoltam az autóba.
- Igen? –kérdeztem türelmetlenül, mert tudtam, hogy szüleim már tűkön ülve várnak a hatodik emeleten, hogy rám zúdítsák a kérdés özönüket.
- Ígérd meg, hogy én kapom az első interjút! – vigyorodott el.
- Ígérem. – mosolyogtam rá vissza, majd elindultam a kapuhoz.
Még visszaintettem neki, mielőtt eltűnt a kanyarban, majd bementem a földszintre és vártam a liftet, valamint a szüleim kérdéseit.

2013. március 22., péntek

Cirkuszi tragédia 11


Itt a beígért sztori. Picit más hangulatban íródott mint az eddigiek, de azért remélem tetszik majd :))

11
- Helyesen döntöttél. Igaz sajnálni fogom, hisz mikor elmész egy kedves, megértő barátot fogok elveszíteni, de boldog leszel, és akkor én is az leszek. – mélázott el. – Mikor indulsz?
- Holnap. – válaszoltam szenvtelenül.
- Holnap beülhetünk utoljára ide?
- Természetesen. Különben is, azt hiszem, menten kidobnak minket, ha nem indulunk kifelé. – intettem fejemmel a minket kipécéző pincérnőre.
- Igaz is.
Rám segítette a kabátomat, majd ő is felvette az övét. Megittam az utolsó korty forró csokimat.
- Minek kell délben bezárni? –morgolódott Béla magában. - Mi legyen? Hová menjünk?
- Ma sehova. Össze kell pakolnom, meg minden. Majd holnap akkor találkozunk a Black Roseban. Tízkor. Jó?
- Oké, ahogy úrnőm kívánja. – nevette el magát.
- Köszönöm, hogy megértő vagy. – fakadtam mosolyra és hozzá bújtam. – Szia! –nyomtam egy puszit az arcra és elindultam a kis bérlakásomba.
Nem érettem magam rosszul a puszi miatt. Örültem, hogy megbeszéltük a dolgokat. Barátok vagyunk. A barátok miért ne puszilkodhatnának? – gondolkoztam miközben hazafelé igyekeztem.
Otthon felhívtam Zoltánt, és közöltem vele, hogy velük tartok. Nagyon boldognak hallottam a hangját. Megígérte, hogy másnap csak délután indulunk. És miután még egyszer biztosított róla, hogy örül, hogy velük fogok tartani: letette. Én neki akartam állni, pakolni. De csak a bőröndöt tudtam levenni a szekrény tetejéről. Nem tudom, hogy a tavaszi fáradtság lett úrrá rajtam, február végén, de csak éppen elültem a kanapéra megpihenni elnyomott az álom.
Öt órakor keltem fel. Elnyomorítottam a nyakam. Borzasztóan fájt. Elmentem fürdeni. Úgy gondoltam ideje felfrissülnöm.
A meleg víz nagyon jól esett elgémberedett végtagjaimnak. Egy törülközőt csavartam magam köré, mikor végeztem. A szobában ott várt az üres bőrönd. Én bizakodtam benne, hogy egy titkos kis manó eljött bepakolt helyettem és elment. Nos, nem volt ilyen mázlim. Minden úgy feküdt, ahogy hagytam.  Kelletlenül neki álltam pakolni. A gardróbból kidobáltam a ruháimat és fogasostul bele hajítottam a bőröndbe. Miután megtelítettem elővettem a sporttáskát a szekrény aljából. Oda is bepakoltam a holmijaimat. Mikor végeztem egy teljesen üres, idegen lakást láttam magam előtt. Megborzongtam, hogy nem vesznek körül az ismerős, már jól megszokott tárgyaim. Isten bizony, még az is megfordult a fejemben, hogy kipakolok mindent és majd holnap újra visszapakolok. Meg ijedtem magamtól. El kell mennem, még mielőtt valami őrültséget csinálok. Kirángattam e bőrödből a már bepakolt farmer és póló gyűjteményemből egyet, és gyorsan magamra kaptam a törölköző helyett. Kinéztem az ablakon. Már sötét volt. Ekkor döbbentem rá, mennyi ideig tartott a pakolás.
Már felöltöztem, nem fogok itthon ülni, határoztam el. Talán ez lesz az utolsó esélyem arra, hogy sétáljak egyet a budapesti éjszakában.
A kérdés már el volt döntve. Előkaptam még egy pulóvert a feneketlen bőröndömből, és magamra húztam.

2013. március 19., kedd

A barátom sztár 13


A változatlanságért elnézés kérek, jelenleg nagyon belebolondultam ebbe a történetbe ígérem, nemsokára lesz egy kis változatosság is!! :))

13
- Kérlek, Lídia, nyugi! – csitítgattam. – Rob nem bírja a nyáladzó, sikoltozó rajongókat.
- Én akarom, hogy bírjon. - mondta, mint egy öt éves.  – Bejöttök? –kérdezte.
Megkérdeztem Robertet, mit gondol erről az ötletről. Láthatott valamit a szememben, ami arra ösztönözte, hogy igen t mondjon.
- Akkor persze.
Karon fogtam Robertet és Követtem Lídiát a lakásukba. Mögöttünk jöttek Digiék. Lid szülei nem voltak otthon. Leültünk a kanapéra. Megkínált mindennel minket, de nem éreztük se éhesnek, se szomjasnak magunkat. Lídia leült velünk szemben a drapp színű fotelra. Kislány szemei végig Robert arcán csüngtek.
A csöndet én szakítottam meg.
- Mond, mit szeretnél, lefordítom neki.
Csak erre várt. Úgy áradt belőle a szó, mint a Niagara vízesés.
- Olyan boldog vagyok, hogy találkozhattam veled immáron harmadszorra. És mindezt a véletlennek és persze Nikinek köszönhetem. Tudom, hogy nem vagy oda a sikítozó lányokért. És igyekszem nem úgy viselkedni, mint egy hibbant, csak hát…- itt levegőt vett – szóval biztos mikor még nem voltál tini ikon akkor te is rajongtál valakiért. És biztos elállt volna a szavad, ha találkozol vele. Én is tök zavarban vagyok… - még egy levegő. – De arra szeretnélek megkérni, ha ne lenne baj, hogy csináljunk néhány közös képet, és hogy írj alá néhány képet. De természetesen, ha nem szeretnéd egy őrült rajongóra pazarolni az időd, akkor… Tökéletesen megértem.
- Vége? –kérdeztem reménykedve.
- Egyenlőre. – öltötte rám a nyelvét.
Hősiesen elkezdtem lefordítani Robnak Lídia mondandóját. Alig bírtam szusszal..
Rob sokkalta szűkszavúbbnak bizonyult miközben lesütötte a szemét.
- Nagyon szívesen. – mondta végül nagy hősiesen.
Jobbnak láttam, figyelmeztetni, de végül még sem tettem. Kíváncsi voltam az arcára.
Tolmácsoltam Lídnek a hallottakat.
Bement a szobájába a hatalmas gyűjteményéért. Én már ismertem…
- Öm.. Robert – kezdtem habozva. – Szerintem jobb, ha tudod, hogy Lídiának annyi aláíratni valója van, hogy…
- Ugyan már Niki, annyira nem lehet vészes. –szakított félbe erőltetett nyugalommal.
Lakatot tettem a számra. Én megpróbáltam figyelmeztetni a szerelmemet. Nem róhatja fel nekem.
Ekkora ért vissza Lídia és a gyűjteményének első fele. Egy hatalmas nagy karton doboz volt tele pakolva újságokkal, poszterekkel.
- Nos, még rengeteg dobozom van, de ezeket tartottam érdemesnek az aláírásra. - mondta.
Szúrós tekintettel nézett rám Líd. Nem értettem.
- Lefordítanád neki? –kérdezte élesen.
- Nem mondod, hogy ezt mind alá akarod vele íratni?! Ő is ember! Már sajnálom, hogy idehoztam. – vallottam.
- Nem, nem! – kezdett aggódni.
- Rendben. Kössünk alkut! – javasoltam. – Aláír három képet. HÁRMAT! És egy fotó készül, ami neked is megfelel.
- Csak hármat? – háborodott fel. Szúrós szemmel néztem rá. – Jó jó. Három.
- Válaszd ki, én közlöm döntést! –mondtam hivatalosan.
Robnak elárultam az egyességünket Lídiával.
- Köszönöm. Nagyon köszönöm. - hálálkodott.
- Érted mindent. – nyomtam egy csókot ajkaira. Meglepődött, de boldogan csókolt vissza, az én legnagyobb örömömre. 

2013. március 17., vasárnap

Inspirációs képek


Mégis győzött a tavasz a misztikával szemben. Ti is megjártátok a hóviharral? Én igen.
Itt van néhány szív melengető kép, hogy felmelegítsenek ezután a hideg március 15.-ei hosszú hétvége után :))



2013. március 16., szombat

Rucik


Halooo!
Mint láttátok, a blog átalakult, de még nem nyerte el végleges formáját. (A madaras fejléccel nem békültem meg, szerintem le fogom cserélni…) Nem egy ’ sötét ’ blog létre hozása a célom. Most egy kicsit misztikusabb világot szeretnék megjelenteni.  ( Iiigen az Óz hatására. Jobban bele tudom élni magam a dolgokba, mint kellene…: P)

Íme, néhány ruha összeállítás tőlem.



Álmaim kabátja :)) <3


 Barnaaaa

 
                             Smaragd (város) Zöld :))

2013. március 15., péntek

A barátom sztár 12



Ma láttam az Óz a hatalmas-t! Fantasztikus volt, mindenkinek csak ajánlani tudom, és aki megnézi, vagy megnézte írjon véleményt chatba. De komolyan annyira tetszett, hogy lehet, hogy a későbbiek folyamán benne lesz valamelyik történetbe:))

12,
Csodálatos napra virradtunk. Kitártam a szobám ablakát és egyből megcsapott a forróság. Az órára néztem. 9 óra 41. Nem aludtam olyan sokáig, mint hittem. A nappaliból nevetés hangját véltem hallani. Lementem. Úgy ahogy voltam: kócosan, pizsamába.
Már mindenki ott volt. Anyu meg apu BESZÉLGETTEK Robbal, Digivel és Peterrel. A ’beszélgetés’ úgy zajlott, hogy a két ’félnél’ volt egy-egy tömb papír és rajzoltak. Innen a nevetés hangja.
- Jó reggelt! - köszöntem.
- Jó reggelt álomszuszék. – köszönt apa.
- Látom megtaláltátok a közös hangot. – mosolyodtam el miközben Roberthez mentem és az ölébe telepedtem. Majd ugyan ezt mondtam neki is angolul. Buzgón helyeselt. Későn keltem. Annyira, hogy a reggelivel meg sem vártak. Mennyei illatok szálltak a konyhából.
- A mamád palacsintát sütött. – magyarázta Rob.
Ott hagytam őket és becsukott szemmel az orromat követve a konyhába mentem. Elővettem egy tányért rá tettem 5 palacsintát kiszedtem a hűtőből a lekvárt és leültem a konyha asztalhoz reggelizni. A nevetések elhalkultak és helyette felváltotta a beszélgetés, ami két nyelven folyt: angolul és magyarul.  Valaki átölelt hátulról.
- Ott hagytad őket? – kérdeztem hanyagul.
- Igen… Miattad. Mi a tervünk mára?
- Nos, Körül nézhetnénk itt Pesten, majd boldoggá tehetnénk Lídiát és átmehetnénk hozzá, ha nem bánod.
- Természetesen nem.
- Akkor megreggelizem, felöltözöm és mehetünk is.
- Rendben. Én meg szólok a srácoknak, hogy készüljenek.
Újra egyedül voltam a konyhában. Gyorsan megettem még a tányéromon maradt palacsintát, elpakoltam magam után majd felvonultam a szobámba átöltözni.
A meleg tiszteletére fehér sortot és zöld vállpántos felsőt húztam. Mire én kész lettem a fiúk is előkészültek.
- Anya, Apa! Elmentünk. Majd jövünk. – kiáltottam vissza az ajtóból.
- Rendben. – jött a válasz.  
A kocsiba mi ültünk hátra a sötétített ablak miatt.
- Jól nézel ki! –jött Roberttől egy bók.
- Köszönöm.
- Merre menjünk? – kérdezte Digi.
- Amerre csak szeretnétek, ez itt mindenütt Budapest, és mindenhol van valami szép.
Digi össze visszaszlalomozott az utcák között, mígnem kiértünk ismételten a Duna partra. Elhaladtunk a Gellért- hegy, a Vigadó tér majd a Parlament előtt. Minden tudásomat átadtam nekik. Végül visszakanyarodtunk és megálltunk a Vigadó térnél. Itt Rob parókát húzott és körbenéztünk. Elmondtam neki A Kutya és a lány szobornak történetét, ami megidézte. Itt egy kicsit romantikáztunk is, mivel Peter és Digi távolról, turistaként figyelték Robertet, de elég közel ahhoz, hogyha lelepleződne, közbe tudjanak lépni. Be, mentünk a Váci utca felé. Végig sétáltunk rajta. Rob beszerzett mind kettőnknek egy I <3 Budapest! feliratú sapkát. Csodás délelőtt volt.  Bementünk egy gyors étterembe és megebédeltünk. Mindannyian bepattantunk a kocsiba és elnavigáltam Digit Lídia lakásához. Felcsöngettünk a kaputelefonon. Mázlink volt, Lídia vette fel.
- Igen? – szólt bele.
- Szia! Niki vagyok!
- Jaj, Niki!! Gyere csak!
Beengedett minket az emeletes házuk kinti ajtaján. Felmentünk a 8. emeletre, ahol a lakásuk volt. Robertet eldugtam a testőreivel együtt a fal mögött.
- Niki, hát te mit keresel itt, véget ért a balatoni nyaralásod? Milyen volt?
- Remek. Szeretném, ha megismerkednél a barátommal. Rob, Come!
Ekkor végszóra előre lépett a fal mögül mögötte a testőrökkel.
- ÁÁÁÁÁÁ Robert Hulizman!! – kiabált Lídia, úgy, mint amikor először látta meg őt a Balaton parton.

2013. március 14., csütörtök

Március 15. köröm

Haloo!
Itt a tavasz, a hó meg esik. Nálam Március 15.-e előbb érkezett! Egy kis köröm fotót készítettem Nektek! Lépéseket nem fotóztam,mert szerintem elég nyilván valóak. (Alap lakk, díszítés, fedő lakk.) Azt szeretném kifejezni a körmömmel, hogy büszke vagyok, hogy Magyarnak születtem! :))




2013. március 11., hétfő

A színpad az életem 4



Ilyen már régen volt, igaz egy barátnőmnek A barátom sztárt ígértem, de az sem fog elmaradni… Ígérem. :))

4
Az irodában már bent ült Gergő és Bori is.
- Gyere Adél, már vártunk.
- Engem? – lepődtem meg.
Imre hellyel kínált. Leültem Bori mellé.
- Figyelj! Nagyon köszönjük, amit értünk tettél, de most, egy még nagyobb szívességet szeretnénk kérni…- itt habozott – Elénekelnéd ezt a dalt? – kérdezte Imre miközben egy dalszöveget nyomott a kezembe.
Megnéztem a szöveget, és énekelni kezdtem.
Az irodában ülők szeme kikerekedett. Zavaromban elhallgattam.
- Adél…, neked milyen szép hangod van! – kiáltott fel Bori.
- Öm… köszi.
Titkos pillantást váltott egymással Bori, Gergő és Imre. Bori és Imre szemében bizakodottság és barátság, Gergő szeme pedig néma volt.
- Szeretnénk megkérni valamire! – kezdte Imre. – Az a helyzet, hogy Borinak itt kell hagyni az Operettet egy időre. És nos…
- Majd én kimondom! – vette át a szót Bori. – Szeretnénk megkérni rá, hogy játszd el Marica grófnő szerepét.
Nem tudom mit láthattak a szememben, de Imre gyorsan magyarázkodni kezdett:
- Természetesen, nem kell, ha nem akarod, de… Énekelni tudsz, a megjelenésed feltűnő, és pont ez kell a színpadra. Mit válaszolsz?
Nagyot nyeltem.
- Hát, nem is tudom…
- Na, ne már! – csattant fel Gergő gunyoros hangja. – Soha sem álmodtál a színházról, a szereplésről, arról, hogy híres légy?
- Meglepő, de nem. Nem mindenki olyan, mint te. Nem mindenki genyó másokkal.
Megvillant a szeme.
- Fejezzétek be! – utasította Imre.
Gergő sértődötten fordult el felőlem, és meredten nézett maga elé.
- Nos? Vállalod?- kérdezte Bori.
- Még szeretném megbeszélni a dolgot a barátnőmmel és a szüleimmel. – nyöszörögtem.
- Nocsak, a kicsi lánynak szüksége van anyuci válaszára. – élénkült meg Gergő.
Ha vitázni akart bennem partnerére akadt.
- Igen, tökéletesen látod, kedves Zsörtölődős úr. – vágtam vissza.
- Elég! – ordította Imre. -  Adél, menj és hívd fel azokat, akit szeretnél, én itt leszek. – váltott halkabb hangnemre. – És drága Gergő!  Fogd vissza magad, ha kedves a munkád.
Bori éppen akkor kezdte el kiosztani Gergőt mikor én kislisszoltam a szobából.
- Hogy ez a Gergő milyen gonosz! – morogtam.
Egyenesen a büféhez mentem. Luca egy neon sárga asztalnál ült, előtte egy kávé.
- Már végeztél is? –kérdezte.
- Korántsem, viszont telefonálnom kell.
Bepötyögtem telefonomba az otthoni telefonszámot. Két csöngés után felvette anyu.
- Anyu, el tudtok jönni az Operett színházba?
 - Persze… De miért?
-  Majd személyesen.
- Öm.. oooké. Ott vagyunk egy tíz perc múlva.
A telefon kattant, a vonal megszakadt.
- Miről van szó?
- Majd mindent meg fogsz tudni. – mosolyodtam el rejtélyesen.
Apuék tényleg odaértek tíz perc múlva.
- Mit szeretnél mondani? –kérdezte anya.
- Pontosabban, miért rángattál el otthonról? – morgolódott apa.
- Engem is érdekel! – szólt közbe Luca.
- Ne nyugtalankodjatok! Gyertek velem!
Arra a következtetésre jutottam, hogy jobb, ha Imre kérdezi meg őket.
Elvezettem őket az ajtóig és bekopogtam.
- Szabad! – kiabált Bori.
Gergő szerencsére nem volt a szobában.
- Imre, bemutatom a szüleimet és a barátnőmet. Szeretném, ha tájékoztatnád őket a terveinkről.
- Jó napot!  Nem fogok órákat beszélni a semmiről. Szeretnénk, ha a lányuk  a társulatunk tagja lenne, és eljátszaná a Marica grófnő főszerepét.
Mindenki megdöbbent.
- Nos, ezt nem áll módunkban eldönteni, mármint, ha ő szeretné, akkor renden van. –nyilatkozta apu anyu részéről is.
- Szeretnéd? –kérdezte Luca
Minden tekintet rám szegeződött…

2013. március 8., péntek

Inspirációs képek


Ma nincs ihletem sztorit írni. Hót’ fáradt vagyok, a hasam sajog a sok nevezésből, a lábamat feltörte a cipő… Jó,jó ígérem nem nyafogok most többet. Itt egy kis inspiráció! 

2013. március 6., szerda

Meglepi


Végre elkészültem a meglépetésekkel, és fel is tettem őket. Formátumukon még lehet, hogy változatok, de most már mindig kint lesznek. A történetek előre haladtával majd bővítem őket.Nos, remélem felcsigáztam a kedélyeket. Ha kíváncsi vagy miről is beszéltem görgess lejjebb. Egészen le, míg vége nem lesz a bejegyzéseknek, és csemegézz. Azért csináltam ezt Nektek, hogy tágabb fogalmaitok legyenek a szereplőimről. Jellem, előélet, hobbi, születés és még rengeteg más. Tehát görgessetek lejjebb! :))

2013. március 3., vasárnap

Cirkuszi tragédia 10

Skacok!
Tényleg ezer bocsánat, de a meglepi kiment a fejemből... Egy kicsit halasztódik... Kiengesztelés képpen egy sztori rész. Még egyszer ezer bocs, de tuti, hogy a jövőhéten belül fent lesz... 

10
Gond nélkül levezényeltem az elő adást. Tele voltam adrenalinnal, hogy újból itt vagyok, a szeretett cirkuszomban, ami számomra a világ közepe. Nem bírtam volna végig állni a 3 órát éppen ezért mindig mikor felkonferáltam valakit beültem a közönség közé. Szerencsére pont az első sor szélén volt egy üres hely.  Mikor véget ért a műsor holt fáradtan rogytam le a kulisszák mögött egy székre.
- Nagyon ügyes voltál Lilla.  – dicsértek.
- Lilla, nincs kedved velünk jönni? – kezdte Zoltán. – Nem lenne kedved elvállalni a porondmesternő szerepet?
Az ajánlat teljesen letaglózott. Újra a cirkusszal utazhatnék, de… De ott van Béla. Ő biztos nem jönne velünk.
- Nem tudom… Még meg kell vitatnom önmagammal.
- Rendben, de kérlek, siess, mert már csak holnap vagyunk itt. Holnap után indulunk.
Taxit rendeltem. Elbúcsúztam tőlük, megígértem, hogy jelentkezem. Kiléptem a jeges levegőbe, majd beszálltam a meleg taxiba. Megmondtam az utca címét, ahol lakom. Rövid idő alatt oda értünk. Fizettem és fölmentem a lakásomba. Ledobtam magamról a ruháimat és beálltam a jó meleg zuhany alá. A víz lecsillapított és felmelegített, de nem segített tisztábban gondolkodni és nem adta meg a megoldást. Nem volt erőm gondolkodnia témán, csak egyszerűen beestem az ágyba. Az álom azonnal elnyomott. Azt álmodtam, hogy újra a cirkuszi porondra állhattam a kötéltáncos számommal.  A boldogságom ugyan olyan volt, mint mikor este levezettem a műsort. Reggel a megoldással a fejemben keltem. Fel akartam hívni Zoltánt, de pont ekkor csörgött a telefonom: Béla hívott.
- Szia!  - vettem fel a telefont.
- Szia! Nincs kedved találkozni a Black Roseban?
- De, természetesen.
- Akkor fél óra múlva?
- Ott leszek.
Hallani a hangját egyenlő volt a válaszom meg ingásával. Szerelmes vagyok belé? Nem tudom.
Minden esetre felöltöztem, megreggeliztem, megfésülködtem és fogat mostam, majd fölvettem a télikabátom és a csizmám el elindultam a törzshelyünk felé. Arra a következtetésre jutottam, hogy Zoltánt később is felhívhatom.
Kipirult arccal érkeztem meg a meleg helységbe. Béla már ott volt.
- Szia! Ha nem haragszol rendeltem neked egy forró csokit.
- Szia! Köszönöm.
Levettem a kabátomat és leültem Bélával szemben az asztalhoz.
- Milyen volt az előadás?
- Nagyon kafa. – kortyoltam bele a forró csokimba. – Pont erről szerettem volna beszélni. Béla én nagyon kedvellek, és egész eddig azon tanakodtam, vajon szerelmes vagyok- e beléd, de sajnálattal állapítom meg, hogy nem.
- Én is kedvellek, de nem tudom, hogy ez elszomorít- e vagy nem, de én sem vagyok beléd szerelmes. Csak barátként szeretlek, de úgy nagyon.
- El sem képzeled, hogy milyen megkönnyebbülés ezt hallani.
- Miért is?
- Mert el megyek. Elmegyek az én szeretett cirkuszommal.

2013. március 2., szombat