2013. április 6., szombat

A színpad az életem 6


Tovább színezem ezen történet karaktereit, és a történet sztoriját is. Igazán örülnék a véleménynyilvánításoknak, kéréseknek is.

6
Otthon a szüleim már nagyon várták érkezésemet, mert amikor beléptem az ajtón, még levegőt sem vettem, de már körülöttem legyeskedtek.
- Hogy történt az egész? Miért éppen te? Tényleg van kedved hozzá? Bele fog férni a programodba? Ugye az egyetemre is fogsz koncentrálni? – záporoztak a kérdések anyu és apu szájából.
- Ne egyszerre! – fakadtam ki.
- Oké, akkor hogy lettél színésznő? – kérdezte apa türelmetlenül.
- Az egész tök véletlen volt. – kezdtem magyarázni – Csak jókor voltam jó helyen és mázlim volt.
- Nem is tudtam, hogy tudsz énekelni. - jegyezte meg apa, miközben leült a kanapára.
- Hát, ezt én sem, de elvileg szép hangom van.
Apu lezártnak tekintette az ügyet. Anyu persze nem hagyta annyiban.
- Bírni fogod az egyetem mellet?
- Persze. Úgy is szükségem volt egy hobbira, ami kevésbé költséges, mint az utazás. – nevettem
- Oké, Drágám, ha bírni fogod, tudod, hogy nincs kifogásunk ellene. Bár nem is lehetne kifogásunk csak véleményünk, hiszen már felnőtt vagy. – itt elmélázott. Tudtam mi jön most.
- El se hiszem, hogy már felnőttél. Olyan gyorsan repül az idő. Mintha tegnap lett volna, hogy totyogsz hozzám, és most, nézz magadra! Egy csodaszép fiatal nő, vagy aki az Operett színház színésznője lett.
- Jaj, anya, ne sírj!
- Megpróbálok. –szipogott.
Hát igen, az én anyukám már csak ilyen érzelgős.
- Megyek, lefekszem, holnap hosszú napom lesz.
- Aludj jól kicsim! – mondták szinte szinkronosan a szüleim.
Nem kellett kétszer mondani a dolgot. Megfürödtem és jóformán bedőltem az ágyba. Nem izgattam magam semmin, mint ahogy – ha nem vagyok fáradt- tettem volna.
Másnap korán keltem, de későbben, mint kellet volna. Söptébe készülődtem, mázlim volt, hogy apa felajánlotta, hogy bevisz az egyetemre, különben biztosan elkéstem volna
Az egyetemi órák a mai napon unalmasak voltak. A tanár, akivel egy egész napot el kellet töltenem, lassan, vontatottan beszélt, és hiába érdekelt a téma – a szerves kémia - nem tudtam oda figyelni rá.
Az igaz, hogy volt bennem egy kis sajtkukac, hisz az egyetemi órák után az Operettbe fogok menni, színészkedni.
Lelkesedésemet letörte az a pillanat mikor az utolsó óra végén az előadó bejelentette a ZH-t az anyagból egy hét múlvára.
Az előadó csakhamar jelezte, hogy vége, szabadok vagyunk én úgy pattantam fel, mint akit puskából lőttek ki.
Felpattantam a villamosra. Hamar odaértem az Oktogonhoz, onnan pedig besétáltam a színházig. A színház előtt megálltam, és elnevettem magam a helyzet iróniáján. Tegnap még vendég, ma, meg mint csillag léptem át az Operett kapuját.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése