2013. május 15., szerda

A barátom sztár 18

 Ez a rész rövidke lett, de remélem a tartalom kárpótol titeket. 
18
Rob rengetegszer próbált megszólalni, de én úgy időzítettem hogy az adagja előbb ott legyen mint ahogy ajkai szétnyílnak.
- Most én jövök. - közölte ellen vetést nem tűrve.
- Miben is? – kérdeztem kíváncsian.
- Mintha nem tudnád. –nevetett.
Leküzdötte a levestől való félelmét és a merőkanállal adagott szedett a tányérba.
-Nyisd ki a szádat Nikike, itt a repülő! Brrrrr. –próbálta utánozni az acélmadarak hangját.
Megadtam magam neki. Hagytam, hogy tömje belém az ételt így visszaadva a kölcsönt az előbbiért.
-Most, hogy végeztünk… - kezdtem.
Szerelmem szemei felcsillantak.
- Ideje mosogatni. –fejeztem be a mondatot nevetve.
- Te kis csaló! – nézett rám és elkezdett csikizni.
- Ne… Rob… Kérlek! – próbáltam szóhoz jutni, de csak a kacarászás jött ki belőlem.
Hát jó. A legjobb védekezés a támadás.
És én is nekiálltam csikizni.
Ahogy elkezdtem ujjai lepattantak rólam és saját magát kezdte védeni.
- Elég, elég! Megadom magam! –kiáltott.
- Biztos?- kérdeztem.
- Igen. Rabszolgád leszek!
Befejeztem a szenvedtetését.
- Akkor gyerünk mosogatni.- adtam ki az utasítást.
- Máris! – szatulált mókásan.
Robert nekikezdett meleg vizet folyatni a koszos tányérokra, majd bedörzsölni őket mosó szerrel. Az én feladatom a törölgetés volt.
Rob nem bizonyult a mosogatás Picassojának, így mikor végeztünk mind a ketten csurom vizesek lettünk.
-Gyere száradjunk meg!- húztam ki a napsütésbe.
Felkaptam egy pokrócot, magunk alá terítettük és kifeküdtünk a forró napsugarak közé.
-Itt az ideje, hogy legyen egy kis színünk. –nevetett.
Csöndben feküdtünk, egymás kezét fogva, időnként szerelmes puszikat váltva, amik egyre hosszabb csók csatákba végződtek.
A Nap már elbújt a ház mögött. Bevonultunk a szobába és nekiálltunk kipakolni, aminek a vége ismét ajkaink eggyé válása volt.
Mind ketten tudtuk, mire vágyik a másik.
Gyorsan elszaladtam fürdeni és elköszöntem a mamától, akit kirobbantani se lehetett volna a tévé és a sorozatai elől.
A szobába csak a kis olvasó lámpát hagytam égve és a Nagyi egyik pletyka lapját, - aminek én voltam - az elején kezdtem tanulmányozni.
Rob észrevétlenül jött be a szobába, kikapta a kezemből a magazint és egy elegáns mozdulattal a földre hajította.
A villanyt leoltottuk. Az ajkaink sötétbe is egymásra találtak.

Abban a csodás órában, abban a mándi házikóban egyek lettünk, örökre és visszavonhatatlanul.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése