2013. június 9., vasárnap

A barátom sztár 20

De jóóó *-*, itt van a 20. rész, állati nagy öröm, hogy már itt tartok  Bocsánat, hogy nem hoztam eddig frisst, de nem voltam itthon. 
Köszönöm, hogy biztattok és itt vagytok nekem. Igyekszem majd normális tempóban hozni a sztorikat a nyáron :)) Szóval itt van a 20. rész juhééé :))

20
- Fru. - szalad ki a számon. – Te mit keresel itt?
- Öm… Itt lakom.  A nagyon kérdés, hogy te mit keresel itt és az hogy ki ez a három jóképű pasi mögötted?
A srácokra néztem akik bambán figyeltek minket és a számukra értelmetlen beszélgetésünket.
- Mindent elmondok, de nem itt. Nem mehetnénk be hozzátok?
- De,de gyertek csak.
A fiuk nem reagáltak és ez fel is tűnt Frunak, de nem igazán foglalkozott vele, csak fecsegett.
-El sem hiszem, hogy  itt vagy, azt gondoltam sosem jössz vissza és sosem látlak, Azt hittem haragszol rám. Nem válaszoltál az e-mailekre, a telefon hívásokra, azt hittem a föld nyelt el. De aztán mikor összefutottam a Nagyiddal a boltban megtudtam, hogy egyetemre mentél és arra fogtam a hallgatásodat, de mikor már itt volt a nyár és még mindig semmi, azt gondoltam, ennyi, sohasem látlak, és akkor tessék éppen neked írok egy SMS-t hogy jól leszidjalak erre kibe botlom a templom előtt? Nikibe, az elveszetnek hitt barátnőmbe, nem elfelejtendő a díszes gardedámja sem. – levegőt véve nézett a fiukra, akik csöndben követtek minket. Fruzsina már folytatta is tovább. Beszélt az itteni unalmas életéről, hogy kalandra vágyik, hogy irigyel engem amiért a fővárosban lakom és ismét visszakanyarodott ahhoz, hogy miért nem reagáltam.
Nem mondhattam, hogy annyi  pénze senkinek sincs, hogy kifizesse a vele való telefonozásokat és a neten is kész regény írna elemezve minden lakóját Mándnak. Szerettem őt teljes szívemből már pelenkás korunk óta barátok voltunk. Néha teljesen kiakasztott és sokat gondolkoztam, hogy össze hozom őt Lídiával, de valamiért sosem jött össze. Talán mert két világot akartam fenntartani a városi és a falusi lány életét és nem akartam hogy ezek keveredjenek.
- Volnátok szívesek befáradni? – hallottam Fru hangját
- Nem beszélsz angolul? –kérdeztem.
- De. Te kis buta, hát elfelejtetted?
- Akkor beszéljünk angolul, hogy senkise legyen kirekesztve. - váltottam nyelvet. –Mindent megmagyarázok bent. –mondtam még utoljára magyarul.
Fruék lakása nem változott a fehér épület teraszán még mindig ott állt a megsárgult napágy közepén egy barna folttal.
A foltot mi okoztuk, mikor a szülői tiltás ellenére is azon saraztunk. Emlékszem, mert akkor került a kukába imádott térdnadrágom, mert rajta is egy barna paca éktelenkedett.
Fruzsi bevezetett a szobájába kérésemnek eleget téve angolul kérdezte,hogy kér e valaki valami frissítőt. Mid a hárman elfogadtunk egy pohár vizet ezért Fru kiviharzott majd néhány ásványvizes palackkal tért vissza. Míg kint tartózkodott volt alkalmam körülnézni a szobában. A fal minden négyzetcentiméterét poszter foglalta el. Meglepődtem mikor egy szekrényen A vipera poszterét láttam. Reménykedtem, hogy a kedvesem nem vette és nem is fogja észre venni.
- Nos akkor végre bemutatsz a barátaidnak? –kérdezte Fru mikor visszaért.
- Öm.. persze. Fru ő itt Peter, Digi és Robert.
A testőrök könnyen kapták lé a szemüvegüket de Rob hezitált.
- Ne addódj Rob, nem fog szét tépni. -  bíztattam. –Nem lesz a házunk előtt holnap a sajtó.
- Miért ki ő? –nézett rám Fru.
Odasétáltam a szerelmem mellé és megfogtam a kezét, jelezve, hogy bízom benne.
Nagyot sóhajtott. Ajkait az enyémre illesztette egy pillanatra  majd lekapta magáról a napszemcsit és bátran Fru szemébe nézett.
-Robert Hulizmann vagyok.
- Tudom, te butus. - nevette el magát barátnőm. Értetlen arcunk láttán azonnal magyarázkodni kezdett. - Nem azt tudtam, hogy te vagy te, csak annyit, hogy valami nagy ember lehetsz ilyen széles vállú kidobó emberekkel. Egyébként van valamid ami nagyon elárul. - nevetett.
- Mi? –kérdezett vissza kedvesem.


- Hát a…

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése