2013. június 28., péntek

A barátom sztár 21

Ezt a történetet hoztam nektek, ez áll a legközelebb a kicsi szívemhez :)) :DD
Remélem ti is szeretitek. Olvasásra fel!

21
-… borosta, igazán leszedhetnéd néha, csodálom, hogy Niki még nem szólt, nem írja a borostás pasikat. Ami azt illeti, meg nem tudnám számolni hányszor nyilatkozott ezek a falak között arról hogy mennyire utálja a nyálas Vipera sztárocskákat.
Ez kellet csak, hogy miért nem tud Fru gondolkodni mielőtt beszél.
- Annyi baj legyen. - vigyorodott el Rob. - Szerintem is nyálasak.
- Most, hogy leszálltunk a múltról beszélhetnék másról is? –kérdeztem.
- Niki,ne! –nézett rám Rob könyörgő kutya szemekkel. – Ő az első barátnőd aki beszél angolul. Had faggassam egy kicsit.
Ezeknek a szemeknek lehetetlenség lett volna ellenállni.
- Hát jó, - adtam meg magam. – Már ha Fru nem bánja.
- Nem, agyon szívesen segítek.
Inkább rontasz gondoltam de miután beleegyeztem nem vontam vissza a szavaimat.
- De kárpótlást kérek! – néztem mohón Robra aki csak megnyalta az alsó ajkait és csak egy szót morgott:
- Meg lesz!
Fru zavartan vihorászott a háttérben. Engem nem izgatott, csak Rob arcát néztem miközben áradt belőle a kérdés özön.
- Hogy nézett ki kiskorában?
Nem tudom, hogy ezeket a kérdéseit miért nem nekem tette föl, de ha neki így kellemesebb…
- Talán kimenjek, hogy olyanokat is tudj kérdezni hogy kivel csókolóztam először. –kérdeztem félig poénodva, félig meg halálosan komolyan.
- Engem nem zavarsz, de figyelmeztetlek ez lesz a következő kérdésem.
- Tudod mit? Én már most menekülök. Meg kell látogatnom néhány rokonomat, barátomat. Azt terveztem, hogy téged is viszlek, de látom itt ragadtál. –nevettem idegesen.
- Menj csak ha szeretnél én még maradok egy darabig. Peter kérlek kísérd el társaságnak.
Fru eddig bírt csöndben maradni. Még egy búcsú csókot leheltem szerelmem ajkára, majd Peterrel kislisszoltunk az ajtón.
A friss levegőn, már jobban éreztem magam mint bent a  szobában.
- Jól látom, hogy nem szíveled a csajt? –lépet mellém Peter.
- Ennyire nyilván való? –néztem rá riadtan - Nem igazán, csak a szemed megkönnyebbült mikor elhagytuk a szoba nyomasztó légterét. Ha van kedved meséld el, hátha jobb lesz tőle. – biztatott.
-Az egész gyerek korunkban kezdődött… -kezdtem el egy hosszú történetet mély sóhajjal kísérve.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése