2013. június 22., szombat

Cirkuszi tragédia 17

Igggen, egy picurit rég volt sztorirész, de pótolom:))
Hogy bírjátok a meleget? Én eléggé megszenvedem és ezáltal sztorit írni se tudok annyit, mert hát melegben azzal foglalkozik mindenki, hogy élje túl a napot! Tipp: sok folyadék és olvasd a blogom! :))

17
-… szerelmes vagy Bélába, csak nem mered bevallani.
- Mi? Én? Hogy? Nem! –tiltakoztam. – Mi csak barátok vagyunk. Sokat köszönhetek neki.  Nem vagyok belé szerelmes.
- Ha te nem is belé, ő biztos beléd.
- Honnan gondolod ezt?
- Csak jó a szemem. De látom nem szívesen beszélsz a témától, csak még jobban a mocsaradba süllyedsz. Lapozzunk oké?
- Részemről a köszönet. –mosolyodtam el.
Szóba került a balesetem, az ő előélete, a csapata: a The Dance Faries. Már fájt a hasam a sok nevetéstől mikorra kocsiba szálltunk, hogy vissza menjünk a többiekhez.
Márk nem adta fel, a kocsiban is öntötte magéból a poénokat.
Mikor meséltem, hogy régen én és a szájharmonikám elválaszthatatlanok voltunk ezt nyögte be:
-Nem mindegy hogy azt mondjuk: szájharmonika, vagy hájszarmónika...
És ismét nem tudtam megállni. Hasamat fogva nevettem, addig hogy még a könnyem is folyni kezdett.
Tíz felé érhettünk vissza a Cirkuszhoz.
A lakókocsim felé vettük az irányt. Csönd volt bent.
-Köszi ezt a felejthetetlen estét. - néztem Márkra az együtt töltött idő alatt először komolyan. -  Ha nem vagy csak haladok néhány fejezetnyit abban a könyvben. Valószínűleg beleszerettem volna a főszereplőbe, mélységesen utáltam volna a legjobb barátot, amiért szerelmet vall a főhősnőnek És a végén sírtam volna, amiért függővégben végződik és még várnom kell a következő részek megjelenésére, hogy megtudjam mi történt a szerelmi háromszögben. Köszönöm, hogy megmentettél ettől a drámai érzéssorozattól.
- Majd bepótolhatod. – mondta és megeresztett egy halvány mosolyt. – Én is köszi az estét. Jobb volt mint egy rakat ember nevetgélését hallgatni miközben halálra unom magam. Nos, jó éjszakát! –mondta, biccentet és eltávozott a lakókocsija felé.
- Jó éjt! –motyogtam.
Benyitottam a kocsiba. Mindenhol sötétség honolt. Az ágyakhoz mentem. Meglepetésemre nem feküdt benne senki. Körül jártam a lakóautót, de Marcsinak vagy a többieknek nyoma se volt. Sehol egy üzenet, sehol egy jel, hogy hol lehetnek.
Biztos elmentek valahová a társasággal.
A fürdőbe vonultam, gyorsan letusoltam és ugyan olyan iramba a meleg ágyikóba bújtam. A könyvem ott hevert a szekrényen, ahová Márk tette.
Föllapoztam és folytattam az álom világban élést. Éppen bosszankodtam amiért a főhős dobta a főhősnőt aki a legjobb barátjához menekült vigasztalásra.
Itt alhattam el, mert az éjszaka közepén felriadtam. Kómásan lenyomtam az éjjeli lámpát , de előtte a már gyűrött lappú könyvet lehajítottam a szőnyegre. A oldalamra fordultam és már aludtam is tovább.


Reggel suttogásra ébredtem és arra hogy néznek. Kinyitottam a szememet és engem bámult …

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése