2013. július 18., csütörtök

Cirkuszi tragédia 19

Ismét nyaralgatok, de nem hagylak benneteket bejegyzések nélkül! Kérlek Ti pedig szavazzatok jobb oldalt. Nagyon fontos lenne a véleményetek :))
Nos jöjjön egy Cirkuszi tragédia :))

19
Miután Zoli letörölte a könnycseppjeit, előre ment, megnézni, hogy hogyan megy a munka. Én még mindig sokkolódva az előbb történtek miatt üveges szemekkel, lassan öltözködtem. Éppen a nadrágomat rántottam magamra, amikor éles kopogást hallottam.
- Szabad! – kiáltottam ki.
Az ajtó azonnal kicsapódott és a csípős márciusi levegővel együtt toppant be a szobába Márk.
Mérgesnek tűnt. Keresztbe font karjával konokul megállt előttem.
- Neked is jó reggelt! – köszöntem élesen.
- Te uszítottad rám Marcsit? –kérdezte szigorúan.
- Mi? Nem, dehogy! Nem is beszéltem ma még vele.
- Akkor kérlek, közöld vele, hogy saját akaratodból jöttél velem tegnap és hogy nem történt köztünk semmi.
- Ömm… Ez csak természetes, de mit is csinált? – néztem rá értetlenkedve.
- Korán reggel berontott a lakókocsinkba. felkeltve mindenkit, majd szinte betörte a szobám ajtaját felriasztva az álmomből és a képembe vágta, hogy mit képzelek magamról, amiért az ő legjobb barátnőjét valamint az én főnökömet bele viszem a bajba. És inkább nem részletezném a többit, elég volt egyszer hallanom. Bár ha jobban meggondolom lehet, hogy az egész cirkusz hallotta.
- Figyelj, én nem küldtem a nyakadra. Marcsi elég önfejű. Azt teszi amit a feje diktál. Remélem azért nincs harag. – mosolyodtam rá.
- Veled? Dehogy van! Hülye lennék haragudni arra, aki megért.
- Remek! Most pedig ha megbocsájtasz, muszáj megnéznem mi zajlik odakint.
A szekrényhez léptem és kiszedtem belőle egy pulcsit, majd a cirkuszi sátor felé vettem az irányt. Márk végig a nyomomban volt.
- Na akkor próbálhatunk is! – mondta Zoli, ahogy beléptünk a ponyva alá. – Itt a végleges szöveg, tanulmányozd, de majd a kezedben lesz, hogy ne tévedj!
Elvettem a papír csomót, miközben integettem a fellépőknek.
Marcsi kedvesen visszaintett, majd Márkra emelte dühödt pillantását.
A srác, odament a csoportjához, tudomást sem véve a dühös leányzóra.
Jobbnak láttam kezem közé venni az irányítást, így hát kerítettem egy mikrofont, mindenkit leküldtem a porondról és az előadás „főpróbáját” kezdtük meg.
A félidő záró száma volt Marcsi bohócos száma, de azt a körülményesség miatt nem próbáltuk.
A húszperces szünetet a felére csökkentettük, majd az idő leteltével ismét konferálni kezdtem, ezúttal Márk csapatát.
- A csapat, aki meghódította már a levegőt, a földet és a vizet is. Ott, ahol nincs lehetetlen, ahol a legvadabb álmok is valóra vállnak, mert a tündéreknek ugye mindent szabad, és ha táncolnak?! Következzen a The Dance Faries!
- Bocsi, ha nem gond, akkor most mi se táncolnánk, sok idő mire fölállítják a védő hálókat és a többi. Jól fog menni.
Rábólintottam és mentünk tovább.
Egyre fejeztük be a próbát és örültem, hogy vége volt. Igaz, hogy Márk és Marcsi elég távol ült egymástól, de én éreztem a feszültséget, amik a szúrós pillantásokból, megvető tekintetekből áradt.

A porond közepén álltam, mikor két oldalról két alak közeledet felém:

2 megjegyzés:

  1. de jó, hogy Márkkal így kijönnek! kíváncsi vagyok a kövire, nagyon!:) amúgy szuper lett!!

    VálaszTörlés
  2. Köszönöm:)) Márkot én is bírom. Örülök, hogy tetszik :))

    VálaszTörlés