2013. augusztus 29., csütörtök

A színpad az életem 19

Gyerekek, véget ért a nyár. Ez az érzésem miután vége lett az utolsó nyaralásomnak, a Gólyatábornak és mióta állandóan borús az idő... :((
A gólyatáborról még annyit, hogy rövid volt, nem volt térerő, elment a hangom, keveset aludtam és a csapottammal elvesztünk az erdőben... :PP
Na de hazataláltunk és itt vagyok újra a sztorikkal :))

19
- Fantasztikusat arattatok Gergővel. Szerintem mindenkinek aki látta most ti  vagytok az álompáros, mint Kate Middelton és Vilmos herceg vagy mint a Brangelina. – áradozott Lori miközben kihúzta a kalap tűket a hajamból. – Hatalmas hírneved lesz és csodaszép karriered, hisz fiatal vagy, szép és tehetséges. És a pasik terén is nyert ügyed lesz. Mindenki téged akar majd. Micsoda fantasztikus jövő! Szerintem a társulat összes pasija beléd van zúgva.
- Lori, ne túlozz!
- Miért ne? Szerintem még Imre is odáig van érted. Karcsi elolvad, ha rá mosolyogsz, Az össze statiszta odáig van, ha az előadás során az ő ölébe kell ülnöd. Hallottam. – bizonygatta tovább.
A hajam újra a normális volt, kicsit fájt a fejbőröm végtére is 4 órán keresztül bonyolult  hajkoronát kellet viselnem.
- Sőt, tudod mit hallottam Gergőről?
- Semmit! -  válaszolt egy érces, hideg hang.
- Emlegetett szamár.  - motyogtam.
- Figyuzz Vöröske, Szilvi mondta, hogy haza kéne szállítanom, mert a kocsitokba nem fér be mindenki és hogy ő most nem tud, mert más merre megy. Úgyhogy volnál oly kedves hogy sietsz és nem pletykálsz? – hadarta el Gergő, majd becsapta maga mögött az ajtót.
- Lori, mit kezdtél el mondani?- kérdeztem nem foglalkozva Gergővel.
- Nem, nem szabad. Siess, Nehogy itt hagyjon! Képes rá!- aggódott.
- Jól van. – egyeztem bele és nekiálltam átvedleni Adélba.
Megszabadultam a szűk lovaglónacitól, ami most még szűkebb volt, mint eddig. Majd leszenvedtem magamról a fűzős felsőt is. Elbúcsúztam Loritól és kimentem a rögtönzött buli színhelyére, ahol Imre és a családom nagyban beszélgettek és Gergő meg a telefonját nyomkodta.
- Drágám, milyen lovagias kollégád van! Felajánlotta, hogy haza szállít! – lelkendezett anya.
- Nos akkor induljunk is! – állt fel apu.
Jani és Apu kezet rázott Imrével, a lányok csak köszöntek.
- Vigyázat csoki nyuszik, jövünk! – mondta Csipke, mielőtt kiléptünk volna a színészbejáraton.
- Akkor holnap ugyanilyenkor! – kiáltott még Gergő és én utánam Imre mielőtt bezárult az ajtó.
Családom a kocsink felé igyekezett, míg én Gergő mellett bandukoltam az ő sötét kocsija felé.
Nem teketóriáztunk! Bepattantunk. Gergő lazán elindította a motort és hátra nézett a tolatáshoz. A kalaptartón megpillantottam egy királykék csomagolópapír gurigát.
Eszeveszettül kezdtem el kutakodni a táskámban Gergő ajándéka után, de nem találtam. Anyuék már kikanyarodtak előttünk.
- Gergő állj!  - utasítottam. – Vissza kell mennem, bent hagytam… valamit.

Morgolódott ugyan, de megállt. Nem állította le a motort, ezzel is jelezni akarta hogy siessek és hogy kelletlenül vár rám.

2013. augusztus 27., kedd

Inspirációs képek

Belegondoltatok már, hogy mennyi szépség van kicsiny hazánkban? Mutatok nektek néhányat!

Budapest

Esztergom

Balaton

Bükk

Eger

Hortobágy
Aggteleki cseppkőbarlang

Hévíz

A tatai Turul
 Szürke marhák

Sok szépet össze gyűjtöttem, de Magyarországon ennél sokkal több szépséges vidék van. Főleg mert mindenkinek az otthona a legszebb.




2013. augusztus 25., vasárnap

A barátom sztár 28

Ma az utolsó nyaralásom, a Gólya tábor vette kezdetét, ez csak 3 nap úgyhogy nem sokára újra vagyok és jönnek a sztorik :))

28
Talán 10 perce volt, hogy bement, mikor csörgött a telefonom. Üzenetem érkezett ismeretlen számról.:
„SZÁLLJ LE ROBRÓL, Ő A MIÉNK NE SAJÁTÍTSD KI! ÉS NE TERVEZZ VELE HOSSZÚTÁVRA ÉS HOZD VISSZA ABBÓL A SZAROS KIS FALUBÓL AHOVÁ VITTED. MEG FOGLAK ÖLNI HA NEM HAGYOD BÉKÉN. Ő A MIENK! MUHA”
Csak meredten néztem a képernyőre ami közben elaludt. Örültem, hogy Robbal bement mindkét testőr, mert nem igazán tudtam volna megmagyarázni nekik azt az incidenst. A levél magyarul íródott, vagyis valami magyar elvetemült elmebajosnak lettem az áldozata.
Olvastam már ilyenről. A sztárok közeli hozzátartozói szoktak ilyen elvetemült üzeneteket kapni, de nem itt, Magyarországon.
Robert csak újabb 10 perc múlva jött ki, addigra rendeztem az arckifejezésemet, de megnyugodni nem tudtam.  Most már az életem csupa félelem lesz. Sosem fogom tudni kiakar eltenni láb alól, hogy Robert őt szeresse. Félelemben fogok élni, amíg Rob párja vagyok.
Szerelmem mosolygósan jött ki, nyomában Peterrel és Digivel.
- Na mi van? Mesélj! – kérdeztem kicsit izgatottabban mint kellett volna.
- Nem tört el, csak egy eret találtam el és amiatt duzzadt be, de azt mondta a doktor, hogy maximum másfél hét múlva elmúlik és minden normális lesz. Annyit mondott még, hogyha fáj, borogatni kell.
Rob átkarolt és elindultunk kifelé. Minden sötétebb helyen, vagy kanyarban vártam, hogy rám vesse magát az üzenet küldő és beváltsa ígéretét.
- Be kéne menni egy szupermarketbe. vehetnénk valamit amiből finomakat lehet készíteni. – vetette fel az ötletet Rob, mielőtt rákanyarodtunk a kijárathoz vezető folyosóra.
Az üvegajtó mögött az utcán rengeteg fiatal tini lány állt és együtt skandálták a Robert nevet.
Megijedtem. Az a személy, aki nekem írt, biztos, hogy itt van a tömegben. És nekem ki kell mennem oda. El fogott a pánik.
- Itt nem mehetünk ki! – jelentette ki Rob.
Szemeinkkel egy kórházi dolgozót kezdtünk keresni, de senkit nem láttunk, csak egy lányt, aki felénk igyekezett,, egyik karjában egy újság, a másikkal pedig maga előtt tolta az infúziós állványt. Egy fehér kórházi köpeny volt rajta ami jól állt fekete hajához.
Gyanakodva néztem rá. Akár ő is lehetett az üzenet küldője.
- Bocsánat! Ha nem zavarlak titeket, adnátok egy autógrammot? –kérdezte tiszta angolsággal és többes számban.
Rob kelletlenül elmosolyodott. Biztos zavarta hogy egy rajongója ekkora lila orral látja.
A lány odanyújtotta az újságot és egy filcet. A keze most már kiürült. Nem volt benne szúró, vagy vágó eszköz, úgyhogy megnyugodtam.
- Kinek írjam? – kérdezte szerelmem udvariasan.
- Katónak! –válaszolt a lány félszegen.
Rob aláfirkantotta a lapot, majd nyújtotta vissza a lánynak.
- Niki, kérlek, aláírnád te is? – kérdezte most magyarul.
- Én? De hisz? Miért? – értetlenkedtem.
- Az édesanyám abban a média szakos iskolában dolgozik, ahová jártál. Megmutatta néhány forgatókönyv vázlatod és nagyon jók voltak. Egyszer még nagy ember leszel, és szeretném, ha nekem adnál először autógrammot.


Olyan meggyőző volt a tekintete, hogy szíves örömest firkantottam pár sort a Robbal közös képünk alá. Magyarul.

2013. augusztus 23., péntek

Cirkuszi tragédia 21

Szomorúan vettem tudomásul, hogy a látogatottsági adatok eléggé silányak. Mondjuk ebbe az én állandó távollétem és sztorihiányaim is besegítettek. Na turbózzuk fel az oldalt újra!


21
Kicsit morgolódva, de mind a ketten teljesítették a kérésemet. Amíg Márk a saját kocsijában készülődött Marcsi odaszólt nekem:
- Muszáj vinnünk azt a pojácát is?
A kérdését csak egy szúrós pillantással válaszoltam meg, mert éppen benyitott Zoli.
- Itt vannak a papírok! Hajrá! – nyomta a kezembe a narancs színű lapokat, majd rám kacsintott és elment.
Márk rögtön utána érkezett. Már készen voltunk. Felkaptuk a táskánkat és követtük őt a kocsihoz,amivel már ketten megjártuk a várost.
Márk vezetett, én ültem az anyósülésre és Marcsi pedig hátra. Nem igazán volt derült a viszony, hiszen csak én voltam beszélő viszonyban mindkettejükkel.
A szórólapokat kezdtem tanulmányozni. Igényes és szép munka volt. Még az én nevem is szerepelt rajta, mint porondmesternő. Melegség öntötte el a szívemet ahogy a szórólap tetején a cirkusz nevét néztem: Abrakadabra. A szüleim választották azt a nevet és én kiskoromban nem szerettem, gyerekesnek tartotta és megváltoztattam volna valami szebbre. Örülök, hogy nem tettem. Borzasztó nagy hiba lett volna. Ennyi maradt rám a szüleimtől. No meg a fellépő ruhák, de semmi egyéb.
- Hova menjünk? – rázott ki a gondolataimból Márk.
- A Fő térre. Ott sokan vannak. –válaszoltam.
- Akkor megérkeztünk!
Körül néztem és csakugyan ott voltunk ahol a múltkor is kiszálltunk, a Fő tér közelében.
Kiszálltunk és én három kupacra szedtem a szórólapokat.
- Gyerünk! Addig haza nem megyünk, míg mindet szét nem osztjuk. - mondtam és megindultunk a tér felé.
A járdán néhány hangosabb, tök részeg fiatal haladt. Igyekeztünk a házfalhoz húzódni, de az egyik mégis belém jött. A szórólapok tetejéről leesett néhány lap. A csaj meg aki belém rohant elkezdett vele ordibálni.
- Te hülye, nézz már a lábad elé! Amúgy meg bocsánat nem létezik? Idióta. Majd én megmutatom Neked!- elkezdett közeledni felém.
Féltem, de még mennyire egy ilyen részeg csaj bármire képes lehet, noha semmi hibát nem vétettem ellene.
Megragadta a hajamat és húzni kezdte.
Ekkor lépett közénk Márk és megragadta a lány kezét, úgy hogy fájdalmában felszisszent és engedte kicsúszni az ujjai közül a tincseimet.
Gyorsan kivergődtem a csoportosulásból Marcsi mellé. Jött utánam Márk is.
A lány mögöttünk nyomda festéket nem tűrő szavakkal szitkozódott.
- Köszönöm Márk! – hálálkodtam és átöleltem mikor már kellő távolságban, a Fő tér közepén álltunk.
- Chh, most szórólapozunk, vagy enyelgünk?- kérdezte Marcsi.
- Igazad van, bocsánat! – engedtem el megmentőmet.- Akkor kezdjük! –mondtam újra felbátorodva.

- Aki nem osztja el a rá bízott kupacot, az lesz a záp tojás! –kiáltott Marcsi és már rohant is a legközelebb álló gyerekes családhoz.

2013. augusztus 21., szerda

A színpad az életem 18

Mondtam már, hogy imádom ezt a sztorit? *kérdeziironikusan* Nem is tudok hozzá mit írni. Ja igen! Rengeteg sztorim lett, ezért nem lesztek hiányban akkor amikor nyaralok, mert még vár rám a Gólyatábor! :))

18
- Kérem, csak egy pár szót had szóljak! – mondta Imre, mire a nézőtér elcsendesült - A mai előadáson Marica grófnő szerepében egy fiatal, zsenge de annál tehetségesebb színésznőt láthattak: Fischer Adélt! – itt rám mutatott. A közönség ismét tapsolt, Gergő mellettem pedig a szemét forgatta.
Egy megbeszélt jelre amit én nem láttam, a társulat elkezdte énekelni a Boldog Születésnapot című dalt. A zenekari árokban játszották hozzá a dallamot és a közönség is belekapcsolódott. Szilvi jött be. Maga előtt egy nagy tortát tolt amikre rá volt írva hogy: Boldog születésnapot Adél! A torta körbe volt téve gyertyákkal, annyival amennyi éves lettem.
A közönség éljenzett. Én pedig könnyekig hatódva fújtam el a gyertyákat és kívántam.
A függöny legördült. Véglegesen. Elválasztott a közönség még mindig tapsoló tagjaitól.
- Gratulálok! – ugrott a nyakamba Szilvi, majd elengedett és eltűnt.
- Boldog szülinapot! – ölelt át Karcsi is. - Hány éves is lettél? Negyven?
- Oszd el kettővel!  - vágtam rá.
Gratulált nekem Imre, Lori, de még Gergő is oda tolta a pofáját.
- Boldog Születésnapot! – mondta legnagyobb meglepetésemre kedves, meleg hanggal és átnyújtott egy gondosan becsomagolt dobozkát. Nem volt időm kibontani mert megrohamoztak a többiek ezért csak a jelmezem zsebébe csúsztattam.
Szemeimmel Szilvit kerestem, de nem találtam sehol, mígnem a művészbejárati ajtón libbent be nyomában a családommal. Apu, anyu, Erika, Jani és Csipke.
Kiszabadultam a körülöttem lévő forgatagból és hozzájuk siettem.
Végig öleltem az egész családomat.
- Boldog Születésnapot!
- Isten éltessen!
- Még sok ilyen szülinapot!
Hallottam mindenfelől.
- Itt az ideje felvágni a tortát! –tolta elém Szilvi a cukormázas csodát.
Mindenkinek vágtam bőséggel a tortából. Anyuék is ott maradtak. Miután kiderült, hogy a belsejébe csoki van töltve természetesen apunak, Csipkének és magamnak vágtam a legnagyobb szeleteket.
- Apu, kell mondanom, hogy fantasztikusan nézel ki? –kérdeztem két falat között.
- Ne gúnyolódj velem te lány! – mondta viccesen.
- Ugyan már, mindenki megmondhatja, hogy igenis csinos vagy.
- Pontosan! –helyeselt mellettem Csipke is.
- Igen, nagyon jól tetszik kinézni! – igazolt Szilvi.
- Hát jó, ennyi szép lánynak már el kell hinnem.
- De hisz drágám én is mondtam, hogy csinos vagy! –mondta anyu.
- Igen és ezért hittem el! – mosolyodott el apu, majd megcsókolták egymást.
A társulat üdvrivalgásban tört ki, erre anyuék észrevették, hogy nincsenek egyedül ezért befejezték a csókcsatát.
- Lehet repetázni a tortából? – kérdezte Gergő.
- Lehetne ha volna! – válaszolt neki Csipke. – Adél mindet befalta.
- Mi? Mi ?Milyen Adél? Én nem ismerek itt Adélt! – játszottam az ártatlant.
- Bocsásson meg! Akkor Marica grófnő pusztította el. - utalt rá, hogy még mindig mindenki jelmezben van.
Harsány nevetés rázta meg a színpadot.
- Ideje átvedlenem, hogy otthon is magamba temethessem a csokit. –jelentettem ki.
- De vigyázz, a ruhába bele kell férned! Holnap is előadás. –mondta félig tréfásan félig komolyan Imre.
- Megyek, segítek Neked! – válaszolt készséggel Lori.

Minden szereplő bevonult az öltözőjébe öltözni, csak Imre és az én családom maradt a színpadon a rengeteg papírtányér és műanyag pohár társaságában.

2013. augusztus 19., hétfő

Lazac körmök

Valami különlegeset szerettem volna az István, a király szegedi előadásra ezért egy misztikus lakkot kevertem ki.
Szükséges hozzá: Egy üres üvegcse, egy piros és egy sárga lakk
Az arányokkal bánj kedved szerint! 
Itt van a kész mű. Olyan narancsos, de mégsem az. Mint már írtam: lazac színű.
Én imádoom :)) *-*

Hogy egy kicsit ünnepiesebb legyen kék lakkal pöttyökkel láttam el őket. A hüvelyk ujjamra 4-et, a többire 3-at raktam.


2013. augusztus 17., szombat

A barátom sztár 27

A betegségemnek köszönhetően most csak úgy repülnek ki a kezem alól az általam jobbnál jobbnak vélt részek! Bizonyosodjatok meg róla ti is!


27
- Sziasztok!- csattant fel a jellegzetes hang, miközben bejött a bejárati ajtón a tulajdonosa.
Egyből szembe találta magát Robbal, mondhatni belecsapódott.
Robert meglepetten emelte fel a fejét.
-Áh, hello Fru! – köszönt szégyenlősen és az orrát próbálta takargatni egy zsebkendővel.
-Robert? Te vagy az? Mi történt az orroddal? Megvertek? Támadás? Ki adta ki az infót, hogy Mándon vagy? Magyar vagy külföldi paparazzik voltak?- csak áradtak belőle a kérdések.
-Fru, nyugi, nem úgy történt…- kezdte magyarázni Rob. – Baleset volt.
-Baleset? Kötve hiszem? Ki tette ezt? Csak mond meg had törjem le a karját!
-A vétkes itt áll előtted, de kérve kérlek hagyd meg a kezem! Sok szerződést kellene megbontanom egy kartörés miatt.
- És az orrod? Az jobban látszik! Azzal mi van?
Eddig némán álltam, de itt közbeléptem. Ha Frun múlik az életben nem indulunk el a kórházba. Így is tuti, hogy délutánra már mindenki ezen fog csámcsogni és Rob ittléte nem lesz többé titok.
- Nem lesz vele semmi baj, ha most hagysz minket bemenni a kórházba.
- Én is mennék, ha nem kellene elvinnem ezt a gyógyszert a nagyanyám barátnőjének. De… Rob fontosabb, az a vén szipirtyó ráér.
-Fru, ezt nem kéne. – mondtam. – Menj a dolgodra és hagyd, hogy mi is menjünk.
- Velem! – makacskodott a volt barátnőm.
- Nem! – kötöttem én is az ebet a karóhoz.
-Fru- kezdte Robert- Dolgod van, nekünk pedig minél előbb be kell jutnunk a kórházba, mert lüktet az orrom. Ne haragudj. Oké? Nikim, nyere!
Megragadta a karom, majd nem várva Fru válaszára berángatott maga mellé a kocsiba. Peterék is beültek előre és már indultunk is magunk mögött hagyva az ámuló Frút és az aggódó nagyimat.
-Drágám, tényleg lüktet az orrod? – fordultam a szerelmem felé.
- Egy kicsit igen.- vallotta be szégyenlősen.
Digi irtó gyorsan vezetett, szerencse, hogy errefelé nem igazán traffipaxoznak a rendőrök, mert tuti sokat perkálhattunk volna.
Negyedóra alatt tettük meg a nagyjából félórás utat a kórházba.
Rengeteg szirénázást lehetett hallani. A mentőautók csak jöttek és tolták be a betegeket. Egy riadt képű lánytól tudtam meg, hogy tűz volt a szomszédos faluban és rengeteg a sebesült.
A recepciónál nem is akartak előjegyezni minket egy általános orvoshoz, mondván most mindenkire szükség van a tűz miatt és nem érrnek rá egy orr problémára. Ekkor lépett mellém Rob.
A fiatal pasas rögtön felismerte és egyből készségesen próbált betuszkolni minket valakinek a rendelési idejébe.
- És a többi beteg az meg haljon meg, mi?- mérgelődött Peter.
Leültünk az orvos rendelője előtt. Nem telt belé öt perc míg szólítottak minket.
- Jó napot! Beszél angolul? –kérdeztem meg az orvost, aki az ajtóban állt.
- Yes, yes. – bólogatott.
-Akkor nem megyek be veled, ha nem gond. –mondtam Robertnak.

-Rendben. – válaszolt, majd egy nagy levegőt véve és otthagyott.

2013. augusztus 16., péntek

Cirkuszi tragédia 20

Örömmel jelentem, megszültem a Cirkuszi tragédia második X-ét. Kemény meló volt. Annyira A színpad az életemre álltam most be, hogy szinte mást sem tudok írni. De a három sztori közül ezzel állok örökös hadilábon. Most azért mégis büszke vagyok rá :DD

20
Hát persze, hogy Márk és Marcsi volt.
- Ebédelsz velem?- kérdezték totálisan egyszerre.
- Én vagyok a legjobb barátnője, velem eszik.
- De velem mindig jobban érzi magát!
- Mond meg neki! - kiabáltak rám.
- Ma sehogy nem lenne jó, senkivel, mert Zolival eszek. – bújtam ki a kereszt tűzből és felé vettem az irányt.
- Sziasztok! –köszöntem még vissza.
Igazából Zolival semmi nem volt megbeszélve ezért megleptem őt mikor felhoztam, hogy együnk együtt, de természetesen igent mondott.
- Te érzed a feszültséget Marcsi és Márk között? – kérdeztem meg váratlanul mikor beleharapott egy óriási rántott húsba.
- Még szép! Mindenki érzi, már akkor így volt amikor Márk és csapata megérkezett. A tegnapi helyzet csak fokozta a történetet.
- Remek, de valamit tenni kéne! Mármint én mindkettőt bírom és ez azért eléggé furcsa. Érted? Nem tudok két felé szakadni a kedvükért!
-Érthető. –bólogatott Zoli teleszájjal.
-De elveszíteni se akarom egyiket se!
-Oszd be az időd! Felezd meg kettejük közt és úgy mindenkivel lehetsz!
- De az bonyolult. És ha letelik  Mit mondok anélkül hogy megsértődne? Kell lennie valami jobb megoldásnak is! Mondjuk valami nagy béke buli?
- Ugyan már Lilla! Egyik se az a béküljünk ki típus ide más kell!
- Mi? –néztem rá reménykedve
- Varázslat! Lilla én minden tudásommal együtt se tudnám ezt a kettőt kibékíteni.
- Összeeresztem őket!
- Micsoda?
- Össze zárom őket, az talán segít!
-Ne légy bolond! –beszélt le a tervemről ismét. – Szerintem hagyd, hogy a dolgok úgy menjenek ahogy kell, az a kettő meg ki fog békülni. Érzem a zsigereimben!
- Úgy, mint ahogy a leveli béka érzi az esőt? – tértem át viccesebb formára.
- Ne szórakozz az öregapáddal. – nevetett Zoli és fenyegetően rázogatta az öklét a levegőben. – Most pedig, ha megbocsájtasz be kell mennem a városba szórólapokat osztogatni! – állt fel az asztaltól.
- Szórólapokat? Had menjek én! Kérlek! Ha nem engeded bevetem a kiskutya szemeket! –fenyegetőztem.
- Ne, ne csak azt ne!- kiáltott fel Zoli játékosan, majd komolyra fordított a szót: Menjél nyugodtan, de vidd magaddal Marcsit!
- Rendben! És viszem Márkot is! – határoztam el.
- Azt csinálsz, amit jónak látsz!- nyugodott bele Zoli a döntésembe. –A szórólapokat az ágyadra teszem és akkor ha végeztetek menjetek is! De estére, az előadásra itt lenni ám! Este hétkor kezdünk!
Elrohantam, szó szerint, otthagyva meghökkent apámat a maradék kajával.
Először Márkba futottam. Megragadtam a kezét és vonszolni kezdtem oda, ahol Marcsit véltem: a lakókocsinkba.
Szó szerint berontottam a szobába. Marcsi ledöbbenten figyelt minket a könyve alól.
- Na ide figyeljetek! –kezdtem. – Mindenki fel! Kaja, pia és megyünk be Győrbe szórólapozni!
- Hárman? –húzta fel az orrát Marcsi.
- Igen, hárman! – mondtam magabiztosan.
- Ömm Lilla, nem hiszem, hogy ez jó ötlet. Menjetek csak ketten, nekem még el kell intéznem néhány dolgot a csapatért. – szólt és már lépett is volna ki az ajtón, ha nem fogom a kabát ujját.
- Egyet értek vele! Vagy ő vagy én megyek! Válassz! – mondta Marcsi.
- Ne gyerekeskedjetek! Mi bajotok van egymással tulajdonképpen? –érdeklődtem.
- Inkább mi nem! –válaszolt Marcsi
- Ti akartátok! – mormogtam, majd hangosan folytattam- Ki vagyok én?
- Ury Lilla. – vágták rá mind a ketten kicsit csodálkozva a kérdésemen.
- Mi a cirkuszon belül betöltött pozícióm?
- Porondmesternő vagy. –mondta Marcsi.
- És főnök. – szólt közbe Márk is.
- Pontosan. És a ti pozíciótok?
- Beosztottak? – kérdezte Márk.
- Látom kezditek kapiskálni! És mit tesznek a beosztottak?
- Azt amit a főnök mond! – válaszolt Marcsi.

- Remek! Akkor kaja, pia fel és indulunk szórólapot osztogatni!

2013. augusztus 14., szerda

Inspirációs képek

Megbetegedtem, hát ez remek. Csak rohangálok orvostól orvosig mint a mérgezett egerek. Csak képeket tudtam hozni. Ha meggyógyulok akkor hamarosan újra utazunk a Szegedi Szabadtéri Játékokra az István a királyra. És holnap pedig alkotni fogok. Hét lóval se fognak tudni elvontatni a billentyűktől.

Hupikék Törpikék 2
Tegnap láttam ezt a filmet és irtó cuki volt. Mindenkinek csak ajánlani tudom a magam 15 éves fejével. Vicces volt és aranyos és jól volt megkomponálva az animáció és a valós felvételek határa. Tehát mozira fel!


2013. augusztus 12., hétfő

A színpad az életem 17

Hellósztok! Ismét itthonról írok, most éppen Cirkuszi tragédiát alkotok, hogy legközelebb azt is hozhassak. Ez a nyár megkavart mindent, bocsánat, de ha újra suliidőszak lesz ugyanúgy jönnek majd a frissek 1-2 naponta. De *nemmentegetniakarjamagát* eddig is jöttek. Remélem azért nincs harag :))

17
Abban a pillanatban amikor ez én szereplésem következett levetkőztem a lámpalázamat és elfeledtem, hogy eddig féltem és nem akartam. De mikor ott táncoltam a színpadon rájöttem nekem ez az életem. Nem az orvosi szakma. Az az apám élete ez az enyém.
Letellt az első szereplési időm, most jó tizenöt percig nem szerepeltem. Ezt sajnáltam. Most Gergőnek és Karcsinak volt a legtöbb szerepe. Oldalt álltam, ahonnan majd be kell vonulnom a következőjelenetben. Onnan figyeltem a színpadon zajló eseményeket. Elámultam Gergőn. Vidám volt, a máskor jegyes szeme felolvadt és mosolyogva játszott Karcsival.
Kilestem a közönség felé. Meglepődtem az ott lévő embereken.
Ott volt Anyu, Apu és mellettük, ott ült Csipke, és a nagynéném Erika valamint a nagybácsim Jani.
Nyilvánvaló. Apuék becsaptak, hogy nagyobb örömöt kapjak ma a szülinapomon  Már rohantam is volna hozzájuk. Az én bevonulóm következett  Felcsendült a dallam és én újra Maricaként méltóságteljes léptekkel énekelve vonultam be a faluvá átalakított színpadra.
Maricának a legfőbb gondja az volt, hogy megakarták házasítani, erre ő kitalált egy kamu férjet, aki megjelent előtte.  Őt Karcsi játszotta. Szilvi és Gergő két testvért játszott aki hosszú idő óta találkozott. Szilvi Karcsiba, Gergő pedig belém esett, a történet szerint.Ez volt az alap történet, a sok viszontagsággal fűszerezve.
A csók jelenet következett. Én még oldalt álltam Szilvi volt a színpadon Gergővel.
- Hajrá! –suttogta mikor kijött.
Belőlem minden félelem elpárolgott. Bátran léptem a színpadra.
Hevesen kiabálva énekeltem Gergőnek. Aki csak hallgatta,nem szólt közbe. A hangom elhalkult. Gergő átlépte a köztünk lévő távolságot és megcsókolt  Máshogy mint a múltkor  Az a fura érzés kerített a hatalmába, hogy ez nem Tasziló csókja volt.
A függöny legördült.
Az operettnek vége volt. 
Odakint felharsant a taps én meg minél előbb kibontakoztam Gergő szorításából  A meghajlások következtek. Végig fognom kellet Gergő kezét, de nem zavart. Fürödtem a tapstengerben. Akkor volt a leghangosabb amikor mi ketten a főszereplők hajoltunk meg.
A közönség állva tapsolt.
Felnéztem a rokonaimra, akik túláradó büszkeséggel állva tapsoltak nekem és a társulatnak.
Az utolsó meghajlásvolt, amikor Imre feljött a színpadra. Értetlenül néztem körbe.Mi ez? Ilyenről nem volt szó. Ez is egy hagyomány amit elfelejtettek velem megosztani?
Jobbra néztem. Szilvi eltűnt mellőlem.
Mit csinálnak? És én miért nem tudok semmit? Gergőre néztem,de ő mindenhová nézett ahol nem én voltam. A többiek tekintete sem árult el semmit.
Végre Imre beszélni kezdett: 

2013. augusztus 10., szombat

Minion köröm

Mindenki ismeri a Gruból a Minionokat? Ők ihlettek meg egy körömmel:
Elkészítés: Alaplakk sárgával, rá kékkel a nadrág, feketével a száj két fehér pötty a szemnek amibe egy kisebb fekete pontocska kell, majd a szemüveg keretének megrajzolása jön végül pedig a fedőlakk... Nem is olyan nehéz ugye? Nem igényel különösebb kézügyességet

2013. augusztus 8., csütörtök

Csak úgy az életemből

Szeretnék pár képet megosztani veletek Görögországból és Bécsből *Nemdicsekedniszeretnék*


A világ szépségeit szeretném megmutatni és remélem, hogy mindenki eljut ahová szeretne :))
Bécs
Fertő tó és az én művészi képem

Elisabeth császárné (Sissi)

Romy Schneider
Mindkettő a Madamme Tussaudsból

Hofburg

Schönnbrun

Gloriette

Kacsák
Görögország

Napfelkelte

Akropolisz

Akropolisz hátulról

Zeusz templom és Akropolisz

Aténben a parlament előtti örök

Tengeri szerelem

 A lábam XDD

2013. augusztus 6., kedd

A barátom sztár 26

Sajnos egyáltalán nincs megírt történetem csak ez, és ismét nyaralok… Ígérem amint itthon leszek egy egész könyvre valót írok nektek. A rövidségért bocsánat…(Meg a hiányért is…:(()

26
Másnap reggel Robert aprócska nyögéseire ébredtem. Nem volt fent, de nem lehetett mély álomban.
Beszélnem kell a fiukkal. Bocsánatot kell kérnem tőluk.
Felkeltem és kimentem az ebédlőbe, a fiuk csendben ettek valami rántotta félét.
-Jó reggelt! – üdvözöltek egyszerre.
A nagyi körülöttük forgolódott, kitéve mindent az asztalra, majd ő is leült és enni kezdett.
- Fiuk, bocsánat amiért tegnap olyan gonosz voltam veletek szemben. – fordultam egyből feléjük.
- Nincs semmi baj. Ebből csak az bizonyosodott be  hogy szereted Robot. Nagyon is. – mondta Digi teleszájjal.
- Apropó, alszik még? Minél előbb be kéne vinni,hogy elkerüljük a fő forgalmat és a paparazzikat. – jegyezte meg Peter.
- Még alszik, de készítek neki szendvicset és amint fölkelt mehetünk is.
Az asztalhoz telepedtem és én is falatozni kezdtem, de nem igazán csúszott le az étel a torkomon. Szörnyű volt a tudat, hogy a szerelmemnek fájdalmai vannak.
Felpattantam az asztaltól és megcsináltam a szendvicset  majd bementem Robhoz. Már nem aludt, hanem öltözködött.
Háttal állt nekem, de mikor beléptem megfordult.
Elszörnyülködtem. Az orra helyén egy hatalmas lila dudor volt.
- Jó reggelt! –köszönt.
Viszonoztam , majd elébe siettem, hogy segítsek felvenni a pólót, hogy ne érjen az orrához.
- Gyere Rob, menjünk be a kórházba minél előbb.
Nem ellenkezett. Megfogta a kezemet és már mentünk is ki az ebédlőbe.

Elmagyaráztam a helyzetet a nagyinak, hogy bevisszük Robot a kórházba. Éppen befejeztem, mikor nyikordult a kapu és belépett rajta a lehető legnagyobb bonyodalom.

2013. augusztus 3., szombat

Dinnyés köröm

Hamarosan Görögországba utazom és gondolkodtam milyen körmöt festhetnék magamnak. Gondolkodtam a hatalmas műalkotásokon, de nehéz lett volna valamit most aprók a körmeim, mert állandóan betörtek és levágtam őket, hogy erőssé nőjenek majd meg. Szóval görög… Görögdinnye.
Nem tudom mennyire lett felismerhető, de remélem azért látszik.
Elkészítés:
1, Lefestettem a körmeimet úgy hogy: zöld. zöld,zöld, piros, zöld.
2, Egy sötétebb zölddel hullámos vonalakat húztam a világos zöldbe.
3, A pirosra fekete (nálam sötétkék) pöttyöket raktam magoknak.

És íme a végeredmény:

2013. augusztus 1., csütörtök

A színpad az életem 16

 Ez egy picikét rövidke lett, de ez vezeti fel az előadást, Adél első szereplését a közönség előtt.

16
- Szia Lori! –köszöntem a fodrász lánynak, aki már az öltözőmben volt.
- Hellóka Adél! Na csüccs a székbe, sok dolgunk van!
Lori először átfésülte a hajamat, majd lassú, de biztos kézmozdulatokkal hullámcsatok segítségével elkezdte megformálni a korhű, előre megtervezett frizurámat.
A hajammal éppen kész lehettünk amikor Szilvi rontott be kopogás nélkül!
- Sziasztok! Gondoltam kell egy kis segítség a ruha feladásakor! – mondta egy egészen más Szilvi mint akit én ismertem.
Az én Szilvimnek hosszú fekete haja van, ennek a csajnak itt pedig rövid és szőke. Ez a lány győzött meg, hogy menjek velük a színpad mögé azon a sorsfordító éjszakán.
Mázli volt, hogy Szilvi jött. Nélküle aligha tudtam volna magamat belepréselni a jelmezbe, ami egy lovaglónadrágot, és egy fűzős felsőt takart.
Én voltam az utolsó aki készen lett.
A nagy faliórára néztem: 5 perc volt az előadás kezdetéig.
A gyomromban kétszeresére nőtt a pillangók száma. Talán, ha a partneremmel megtudom beszélni az érzéseimet úgy TALÁN könnyebb volna. De Gergő erre alkalmatlan volt. Magába mélyedt és nem foglalkozott a külvilággal. Szilvivel beszélgettem, de ő nem tudott megérteni, hisz már millioszór csinálta. Otthagytam és Karcsihoz mentem.
- Héj csajszi! Nyugi, ne izzad le a sminkedet  Király leszel! Hallottam a bravúrotokról az egyetemen. Ha egy rakat komoly orvosnak készülő tininek elnyerte a tetszését az alakításod akkor a kulturált népnek is tetszeni fog. –intett fejével a közönséget eltakaró bársony függöny felé.
- Emberek, kezdünk! –kiabálta Imre.
A helyemre mentem a két kislányhoz a napraforgók mögé.
Milyen iróniás a sors. Néhány hete még én álltam ott a középső kislány helyett, ma pedig én vagyok a főszereplő Marica grófnő.
Nyeltem egy nagyot. Oldalra tekintettem. Szilvi biztatóan rám mosolygott, Karcsi ujjaival mutatta, hogy minden oké lesz. Gergő, nos ő csak bámult leplezetlenül rám. Nem vagyok benne biztos, de mintha egy leheletnyit elmosolyodott volna a máskor jeget árasztó szeme.
Imre jelt adott.
A függönyt elhúzták és kezdetét vette az előadás.  
A bemelegítő első szám után felharsantak az én első bevonulásomat előkészítő akkordok.

Az első kislány ugrált, majd a második sasszézott és odajött hozzám. Én következtem.