2013. augusztus 6., kedd

A barátom sztár 26

Sajnos egyáltalán nincs megírt történetem csak ez, és ismét nyaralok… Ígérem amint itthon leszek egy egész könyvre valót írok nektek. A rövidségért bocsánat…(Meg a hiányért is…:(()

26
Másnap reggel Robert aprócska nyögéseire ébredtem. Nem volt fent, de nem lehetett mély álomban.
Beszélnem kell a fiukkal. Bocsánatot kell kérnem tőluk.
Felkeltem és kimentem az ebédlőbe, a fiuk csendben ettek valami rántotta félét.
-Jó reggelt! – üdvözöltek egyszerre.
A nagyi körülöttük forgolódott, kitéve mindent az asztalra, majd ő is leült és enni kezdett.
- Fiuk, bocsánat amiért tegnap olyan gonosz voltam veletek szemben. – fordultam egyből feléjük.
- Nincs semmi baj. Ebből csak az bizonyosodott be  hogy szereted Robot. Nagyon is. – mondta Digi teleszájjal.
- Apropó, alszik még? Minél előbb be kéne vinni,hogy elkerüljük a fő forgalmat és a paparazzikat. – jegyezte meg Peter.
- Még alszik, de készítek neki szendvicset és amint fölkelt mehetünk is.
Az asztalhoz telepedtem és én is falatozni kezdtem, de nem igazán csúszott le az étel a torkomon. Szörnyű volt a tudat, hogy a szerelmemnek fájdalmai vannak.
Felpattantam az asztaltól és megcsináltam a szendvicset  majd bementem Robhoz. Már nem aludt, hanem öltözködött.
Háttal állt nekem, de mikor beléptem megfordult.
Elszörnyülködtem. Az orra helyén egy hatalmas lila dudor volt.
- Jó reggelt! –köszönt.
Viszonoztam , majd elébe siettem, hogy segítsek felvenni a pólót, hogy ne érjen az orrához.
- Gyere Rob, menjünk be a kórházba minél előbb.
Nem ellenkezett. Megfogta a kezemet és már mentünk is ki az ebédlőbe.

Elmagyaráztam a helyzetet a nagyinak, hogy bevisszük Robot a kórházba. Éppen befejeztem, mikor nyikordult a kapu és belépett rajta a lehető legnagyobb bonyodalom.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése