2013. augusztus 17., szombat

A barátom sztár 27

A betegségemnek köszönhetően most csak úgy repülnek ki a kezem alól az általam jobbnál jobbnak vélt részek! Bizonyosodjatok meg róla ti is!


27
- Sziasztok!- csattant fel a jellegzetes hang, miközben bejött a bejárati ajtón a tulajdonosa.
Egyből szembe találta magát Robbal, mondhatni belecsapódott.
Robert meglepetten emelte fel a fejét.
-Áh, hello Fru! – köszönt szégyenlősen és az orrát próbálta takargatni egy zsebkendővel.
-Robert? Te vagy az? Mi történt az orroddal? Megvertek? Támadás? Ki adta ki az infót, hogy Mándon vagy? Magyar vagy külföldi paparazzik voltak?- csak áradtak belőle a kérdések.
-Fru, nyugi, nem úgy történt…- kezdte magyarázni Rob. – Baleset volt.
-Baleset? Kötve hiszem? Ki tette ezt? Csak mond meg had törjem le a karját!
-A vétkes itt áll előtted, de kérve kérlek hagyd meg a kezem! Sok szerződést kellene megbontanom egy kartörés miatt.
- És az orrod? Az jobban látszik! Azzal mi van?
Eddig némán álltam, de itt közbeléptem. Ha Frun múlik az életben nem indulunk el a kórházba. Így is tuti, hogy délutánra már mindenki ezen fog csámcsogni és Rob ittléte nem lesz többé titok.
- Nem lesz vele semmi baj, ha most hagysz minket bemenni a kórházba.
- Én is mennék, ha nem kellene elvinnem ezt a gyógyszert a nagyanyám barátnőjének. De… Rob fontosabb, az a vén szipirtyó ráér.
-Fru, ezt nem kéne. – mondtam. – Menj a dolgodra és hagyd, hogy mi is menjünk.
- Velem! – makacskodott a volt barátnőm.
- Nem! – kötöttem én is az ebet a karóhoz.
-Fru- kezdte Robert- Dolgod van, nekünk pedig minél előbb be kell jutnunk a kórházba, mert lüktet az orrom. Ne haragudj. Oké? Nikim, nyere!
Megragadta a karom, majd nem várva Fru válaszára berángatott maga mellé a kocsiba. Peterék is beültek előre és már indultunk is magunk mögött hagyva az ámuló Frút és az aggódó nagyimat.
-Drágám, tényleg lüktet az orrod? – fordultam a szerelmem felé.
- Egy kicsit igen.- vallotta be szégyenlősen.
Digi irtó gyorsan vezetett, szerencse, hogy errefelé nem igazán traffipaxoznak a rendőrök, mert tuti sokat perkálhattunk volna.
Negyedóra alatt tettük meg a nagyjából félórás utat a kórházba.
Rengeteg szirénázást lehetett hallani. A mentőautók csak jöttek és tolták be a betegeket. Egy riadt képű lánytól tudtam meg, hogy tűz volt a szomszédos faluban és rengeteg a sebesült.
A recepciónál nem is akartak előjegyezni minket egy általános orvoshoz, mondván most mindenkire szükség van a tűz miatt és nem érrnek rá egy orr problémára. Ekkor lépett mellém Rob.
A fiatal pasas rögtön felismerte és egyből készségesen próbált betuszkolni minket valakinek a rendelési idejébe.
- És a többi beteg az meg haljon meg, mi?- mérgelődött Peter.
Leültünk az orvos rendelője előtt. Nem telt belé öt perc míg szólítottak minket.
- Jó napot! Beszél angolul? –kérdeztem meg az orvost, aki az ajtóban állt.
- Yes, yes. – bólogatott.
-Akkor nem megyek be veled, ha nem gond. –mondtam Robertnak.

-Rendben. – válaszolt, majd egy nagy levegőt véve és otthagyott.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése