2013. augusztus 25., vasárnap

A barátom sztár 28

Ma az utolsó nyaralásom, a Gólya tábor vette kezdetét, ez csak 3 nap úgyhogy nem sokára újra vagyok és jönnek a sztorik :))

28
Talán 10 perce volt, hogy bement, mikor csörgött a telefonom. Üzenetem érkezett ismeretlen számról.:
„SZÁLLJ LE ROBRÓL, Ő A MIÉNK NE SAJÁTÍTSD KI! ÉS NE TERVEZZ VELE HOSSZÚTÁVRA ÉS HOZD VISSZA ABBÓL A SZAROS KIS FALUBÓL AHOVÁ VITTED. MEG FOGLAK ÖLNI HA NEM HAGYOD BÉKÉN. Ő A MIENK! MUHA”
Csak meredten néztem a képernyőre ami közben elaludt. Örültem, hogy Robbal bement mindkét testőr, mert nem igazán tudtam volna megmagyarázni nekik azt az incidenst. A levél magyarul íródott, vagyis valami magyar elvetemült elmebajosnak lettem az áldozata.
Olvastam már ilyenről. A sztárok közeli hozzátartozói szoktak ilyen elvetemült üzeneteket kapni, de nem itt, Magyarországon.
Robert csak újabb 10 perc múlva jött ki, addigra rendeztem az arckifejezésemet, de megnyugodni nem tudtam.  Most már az életem csupa félelem lesz. Sosem fogom tudni kiakar eltenni láb alól, hogy Robert őt szeresse. Félelemben fogok élni, amíg Rob párja vagyok.
Szerelmem mosolygósan jött ki, nyomában Peterrel és Digivel.
- Na mi van? Mesélj! – kérdeztem kicsit izgatottabban mint kellett volna.
- Nem tört el, csak egy eret találtam el és amiatt duzzadt be, de azt mondta a doktor, hogy maximum másfél hét múlva elmúlik és minden normális lesz. Annyit mondott még, hogyha fáj, borogatni kell.
Rob átkarolt és elindultunk kifelé. Minden sötétebb helyen, vagy kanyarban vártam, hogy rám vesse magát az üzenet küldő és beváltsa ígéretét.
- Be kéne menni egy szupermarketbe. vehetnénk valamit amiből finomakat lehet készíteni. – vetette fel az ötletet Rob, mielőtt rákanyarodtunk a kijárathoz vezető folyosóra.
Az üvegajtó mögött az utcán rengeteg fiatal tini lány állt és együtt skandálták a Robert nevet.
Megijedtem. Az a személy, aki nekem írt, biztos, hogy itt van a tömegben. És nekem ki kell mennem oda. El fogott a pánik.
- Itt nem mehetünk ki! – jelentette ki Rob.
Szemeinkkel egy kórházi dolgozót kezdtünk keresni, de senkit nem láttunk, csak egy lányt, aki felénk igyekezett,, egyik karjában egy újság, a másikkal pedig maga előtt tolta az infúziós állványt. Egy fehér kórházi köpeny volt rajta ami jól állt fekete hajához.
Gyanakodva néztem rá. Akár ő is lehetett az üzenet küldője.
- Bocsánat! Ha nem zavarlak titeket, adnátok egy autógrammot? –kérdezte tiszta angolsággal és többes számban.
Rob kelletlenül elmosolyodott. Biztos zavarta hogy egy rajongója ekkora lila orral látja.
A lány odanyújtotta az újságot és egy filcet. A keze most már kiürült. Nem volt benne szúró, vagy vágó eszköz, úgyhogy megnyugodtam.
- Kinek írjam? – kérdezte szerelmem udvariasan.
- Katónak! –válaszolt a lány félszegen.
Rob aláfirkantotta a lapot, majd nyújtotta vissza a lánynak.
- Niki, kérlek, aláírnád te is? – kérdezte most magyarul.
- Én? De hisz? Miért? – értetlenkedtem.
- Az édesanyám abban a média szakos iskolában dolgozik, ahová jártál. Megmutatta néhány forgatókönyv vázlatod és nagyon jók voltak. Egyszer még nagy ember leszel, és szeretném, ha nekem adnál először autógrammot.


Olyan meggyőző volt a tekintete, hogy szíves örömest firkantottam pár sort a Robbal közös képünk alá. Magyarul.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése