2013. augusztus 29., csütörtök

A színpad az életem 19

Gyerekek, véget ért a nyár. Ez az érzésem miután vége lett az utolsó nyaralásomnak, a Gólyatábornak és mióta állandóan borús az idő... :((
A gólyatáborról még annyit, hogy rövid volt, nem volt térerő, elment a hangom, keveset aludtam és a csapottammal elvesztünk az erdőben... :PP
Na de hazataláltunk és itt vagyok újra a sztorikkal :))

19
- Fantasztikusat arattatok Gergővel. Szerintem mindenkinek aki látta most ti  vagytok az álompáros, mint Kate Middelton és Vilmos herceg vagy mint a Brangelina. – áradozott Lori miközben kihúzta a kalap tűket a hajamból. – Hatalmas hírneved lesz és csodaszép karriered, hisz fiatal vagy, szép és tehetséges. És a pasik terén is nyert ügyed lesz. Mindenki téged akar majd. Micsoda fantasztikus jövő! Szerintem a társulat összes pasija beléd van zúgva.
- Lori, ne túlozz!
- Miért ne? Szerintem még Imre is odáig van érted. Karcsi elolvad, ha rá mosolyogsz, Az össze statiszta odáig van, ha az előadás során az ő ölébe kell ülnöd. Hallottam. – bizonygatta tovább.
A hajam újra a normális volt, kicsit fájt a fejbőröm végtére is 4 órán keresztül bonyolult  hajkoronát kellet viselnem.
- Sőt, tudod mit hallottam Gergőről?
- Semmit! -  válaszolt egy érces, hideg hang.
- Emlegetett szamár.  - motyogtam.
- Figyuzz Vöröske, Szilvi mondta, hogy haza kéne szállítanom, mert a kocsitokba nem fér be mindenki és hogy ő most nem tud, mert más merre megy. Úgyhogy volnál oly kedves hogy sietsz és nem pletykálsz? – hadarta el Gergő, majd becsapta maga mögött az ajtót.
- Lori, mit kezdtél el mondani?- kérdeztem nem foglalkozva Gergővel.
- Nem, nem szabad. Siess, Nehogy itt hagyjon! Képes rá!- aggódott.
- Jól van. – egyeztem bele és nekiálltam átvedleni Adélba.
Megszabadultam a szűk lovaglónacitól, ami most még szűkebb volt, mint eddig. Majd leszenvedtem magamról a fűzős felsőt is. Elbúcsúztam Loritól és kimentem a rögtönzött buli színhelyére, ahol Imre és a családom nagyban beszélgettek és Gergő meg a telefonját nyomkodta.
- Drágám, milyen lovagias kollégád van! Felajánlotta, hogy haza szállít! – lelkendezett anya.
- Nos akkor induljunk is! – állt fel apu.
Jani és Apu kezet rázott Imrével, a lányok csak köszöntek.
- Vigyázat csoki nyuszik, jövünk! – mondta Csipke, mielőtt kiléptünk volna a színészbejáraton.
- Akkor holnap ugyanilyenkor! – kiáltott még Gergő és én utánam Imre mielőtt bezárult az ajtó.
Családom a kocsink felé igyekezett, míg én Gergő mellett bandukoltam az ő sötét kocsija felé.
Nem teketóriáztunk! Bepattantunk. Gergő lazán elindította a motort és hátra nézett a tolatáshoz. A kalaptartón megpillantottam egy királykék csomagolópapír gurigát.
Eszeveszettül kezdtem el kutakodni a táskámban Gergő ajándéka után, de nem találtam. Anyuék már kikanyarodtak előttünk.
- Gergő állj!  - utasítottam. – Vissza kell mennem, bent hagytam… valamit.

Morgolódott ugyan, de megállt. Nem állította le a motort, ezzel is jelezni akarta hogy siessek és hogy kelletlenül vár rám.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése