2013. szeptember 30., hétfő

Avon kék lakk

Szeretném bemutatni nektek egy számomra nagyon kedves és nem mellesleg nagyon szép lakkot is.
Mint látjátok egy csodaszép tenger kék lakkról van szó.
Csodásan fed már egy rétegben is de az az AVON lakkokra általában mindig igaz.
Én azért megszokásból 2 réteget kentem fel, hogy jobban strapabíró legyen.
A képen fedőlakk nélkül láthatjátok.
Imádom, mert csillogós:)) *-*
   Sajnos számot nem tudok írni mert nincs rajta.

2013. szeptember 27., péntek

A színpad az életem 22

Egyenlőre csak azon rágódom, hogy milyen jó Nektek, hogy holnap nem keltek 5-kor hogy menjetek a sulis Sport napra. Még ha valami olyan lenne amit élvezni is fogok, de a sport és én nem élünk egy világban :PP 
Na de ott lesznek az osztály társaim akik megédesítik majd az életemet. :))

22
Reggel korán ébredtem fel. Az órára néztem még volt időm felkelni így az ágyban maradtam lustálkodni.
Eszembe jutottak a tegnapi nap eseményei.
Apa, Csipke és én megettük ez összes csokit, ami aztán a vécében végezte.
Pontosan emlékeztem rá. Már tele volta és tudtam, hogy nem kéne megennem az utolsó Mikulást, de mégsem hallgattam a józan eszemre és ezt is betömtem a fejembe. Igen ezzel egy időben lábam már vitt is az illem helység felé, a többit pedig nem részletezném…
A vicces az volt, hogy utána Csipke és apa is követett olyan olyan problémával mind amilyenem nekem is volt.
Amint megszabadultunk a fölös csokitól újra részt vettünk a társalgásban, igaz kevésbé élénken mind kellet volna, de hát ez emberből kimegy az erő, ha távozik minden a gyomrából.
Arra még emlékeztem, hogy olyan hajnali kettő kor anyu győzködte uncsimékat, hogy aludjanak nálunk, de ők Csipke egyetemére hivatkozva hazamentek.
Utána se kép, se hang. Nem emlékszem, hogy hogyan kerültem az ágyba és hogy fürödtem e.
A biztonság kedvéből, hogy ne kerüljek ciki helyzetbe elmentem a fürdőbe és letusoltam.
A csokimásnaposság rosszabb mint az eredeti.
Sűrű ásítások közepette ittam meg egy bögre kávét. Reggel inkább a kakaó híve vagyok, de a csokira most egy ideig ránézni sem bírok.
Eljött az indulás ideje. Bevágtam a könyveimet a táskámba és nyakamba szedve a világot elindultam az egyetemre. A villamoson gyorsan átfutottam a békaboncolásról a tudnivalókat, mivel ha jól emlékszem csak ebből ZH-t írunk. Semmit se tudok belőle.
Az egyetemen az előadó terembe érve a többiek elkezdtek tapsolni és gratulációk özönével árasztottak el a szülinapom és az Operettes szereplésem miatt.
Mosolyogva foglaltam helyet, majd kevésbé mosolyogva ismételgettem magamban a fontos tudni valókat.
A professzor bejött. Hóna alatt egy köteg papírral. Na igen, nem ússzuk meg a dolit.
A telefonom megcsörrent.
Luca a barátnőm írt egy sms-t:
El ne feledd, első interjúztatód: ÉN!! Grat J
Elmosolyodtam, de vissza írni nem volt időm, mert a professzor elkezdte kiosztani a lapokat.
Becsuktam a szememet és felkészültem a legrosszabbra.
Mikor legközelebb kinyitottam a tanár úr még mindig mellettem ácsorgott és egy fél mosollyal így szólt:
- Szép volt a debütálásod. Nem gondoltam volna rólad, nagyon megleptél amikor beültem az élő adásra és megláttalak. Na tessék itt a dolgozat. Sok sikert!
Hm, milyen fanyar humorú is a professzor. 

2013. szeptember 25., szerda

Inspirációs képek

Itt van a hét közepe. Ez lebegjen a szemetek előtt. Már nem kell sokáig bírni és szenvedni a korán keléstől.
Néhány segítő kép :))
Kell kell kell *-*
Naaagyon tetszik, de tuti kitörném benne a lábam




2013. szeptember 23., hétfő

A barátom sztár 31

Folytatom is tovább kicsit kémsztoris hangulatú történetemet :))
Remélem meg vagytok elégedve a frissek számával. ha nem szóljatok :DD

31
- Gyertek utánam, de csendben! – adta az utasítást a fiú.
Én angolra fordítottam, majd cselekedtünk.
Vigyázva tettük egyik lábunkat a másik után a lépcsőn. Éberen figyeltünk hallunk e valami neszt.
A lépcső tetejére minden gond nélkül kiértünk.
- Most már nyugi, kiérzünk a tiltott területről… - poénkodott a srác. – Egyébként Laci vagyok, Kató  barátja. Na szóval, ha itt kimentek akkor kijuthattok, a paparazzik miatt nem kell aggódni, mert ez a kijárat egy másik utcára nyílik mint amaz, de ha kocsival vagytok akkor valakinek el kellene menni érte. Most viszont sietnem kell, vár rám az a rengeteg ruha amit lent láttatok.
- Szia és mindent köszönünk.
- Ugyan már! –majd egy mosoly kíséretében elment arra amerről jöttünk.
Lefordítottam a srácoknak amit Laci mondott.
- Oké, akkor én elmegyek a kocsiért. - ajánlkozott Digi.
- Rendben, veled megyek! – javasoltam.
Robert szemében a féltés csillant meg de nem szólt egy szót sem hisz tudta bajom nem eshet ha Digi velem van.
Kiléptünk az üveg ajtón. Óvatosan körbenéztem, sehol semmi gyanús alak. Elindultunk arra amerre a kocsit sejtettük.
A parkolókban ahol álltunk rengeteg nagy tévés kocsi állt. De emberek nem voltak. Mindenki a bejárat előtt tülekedett és próbált bejutni.
Óvatosan közeledtünk az autóhoz.
Senki nem foglalkozott velünk, a bejáratnál valami orvos beszélt a firkászoknak.
Óvatosan bepattantunk a kocsiba: Digi a volán elé én pedig hátra. És próbáltunk halkan elslisszolni.
Nem tudom mit nézhettek az újságírók, de én mindet kirúgtam volna, ha ennyire elővigyázatlanok, hogy nem foglalkoznak egy angol rendszámú kocsival.
- Mond csak Digi mi ennek a kocsinak a rendszáma?
- Valami magyar, nem tudom, a repülőtéren bérelte ki Rob.
Minden világos volt. Újságírós kritika visszaszívva.
Mielőtt befordultunk az úton visszanéztem a kórház főépületére. Mintha Kató állt volna az egyik ablaknál.

A mellék utcában felvettük Petert és Robot és száguldva indultunk vissza Mándra, a Nagymamám házába.

2013. szeptember 21., szombat

Cirkuszi tragédia 23

Fú gyerekek, ma remek napom volt. Aki ha teheti élvezze  ki a Kultúra napját és látogasson el a nyitott épületekbe Én személy szerint a Pest környékén élőknek a Citadellát és a Festetics palotát ajánlom. De még sok mindenből lehet választani :)) Googlezátok meg :))

23
Ezüst csillámos ruha. Valószínűleg Míra gondolhatott rám.
A ruha mellet egy levél is volt amiben ez állt:
„Ha felöltöztél gyere át a lakókocsimba és megcsinálom a hajad. Siess. Míra”
Megfogadtam a tanácsát és gyorsan belebújtam a ruhába. Fantasztikusan állt rajtam. Muszáj lesz megköszönnöm Mírának a csodás ízlését.
Marcsi bement a fürdőszobába én pedig indultam át Mírához.
Kopogtattak az ajtón.
Meglepetten nyitottam ki.
- Márk, mit keresel itt? – lepődtem meg a váratlan látogatón.
- Beszélnem kell  veled. Bejöhetek? Egyedül vagy?
- Nos voltaképpen…
Épp elmondtam, volna, hogy Marcsi a fürdőben van és bármikor kijöhet és totál kiakadhat, de Márk nem engedett szóhoz jutni.
Nekitolt a falnak és mélyen a szemembe nézett.
- Tudod Lilla én…én azóta beléd vagyok zúgva, hogy először találkoztunk a cirkusznál este.
Elmosolyodtam az emlék hatására.
Márk teste közeledett felém.
- Márk – próbálkoztam még egyszer közölni a Marcsi ügyet, de ő másképpen értelmezte a nevének kimondását és már a fejével is közeledett felém.
Vágytam, persze, hogy vágytam rá, hogy megcsókoljon, de a gyomromban ott volt az az apró feszültség amit Marcsi okozott.
Az ajkai már az ajkaimat érintették, lágyan és csodásan. Nem tudom mit ehetett ez  előtt, de csodás mézes árnyalatú volt a csókja.
Elfeledkeztem barátnőmről és készséggel nyújtottam neki az ajkaimat, mikor egy elfojtott sikítást hallottam.
Gyorsan szétrebbentünk és a hang irányába meredtünk.
A fürdőszobából egy bohócnak elmaszkírozott Marcsi meredt ránk.
- Marcsi, ez nem az aminek látszik…- próbáltam menteni a menthetőt, de ő oda se figyelt rám.
Kirohant az ajtón át erősen meglökve Márkot.
- Én … sajnálom. – hajtotta le a fejét a táncos
- Semmi baj, de most mennem kell.
- Utána? 
- Nem, most nem tudok… sajnos… Muszáj mennem Mírához. Bocsi.
Elmentem mellette és könnyes szemmel futottam át Míra kocsijába.
- Hé csajszi, azt hittem már nem is jössz. – fordult felém Míra. – Mi bajod van? Miért sírsz?
- Én nem sírok. –mondtam és letöröltem az árulkodó könnycseppeket.
- Gyerünk, mond el a bánatodat! –nógatott.
A székhez kísért a tükör előtt leültetett és a hajammal kezdett el foglalkozni.
Óvatosan fésülve bizalomról megértésről tanúskodott gondos mozdulata.
- Összevesztem Marcsival Márk miatt. - mondtam ki egy szusszal. –tudod én mind a kettőt szeretem, mintha a testvéreim lennének csak a köztük lévő viszály zavar.
- És mi volt a közvetlen, kiváltó oka a balhénak? –Kérdezte miközben csigákba sütötte a hajamat.
- Ömm… Nos Márk megcsókolt. –vallottam be.
- Hmm… a részéről mégsem olyan testvéri a kapcsolat, mint te gondolod.
- Nem, Míra, nem érted. Én nem haragszom rá és… Én csak örültem, hogy végre ki tudta mutatni az érzéseit.
- Vagyis te is akartad a csókot?
Ezen el gondolkodtam. Konkrétan sohasem gondolkoztam azon, hogy meg kéne őt csókolnom, de amikor ajka az ajkamhoz ért…
- Igen. –suttogtam.
Belem néztem a tükörbe, a hajam már kész volt.
- Most mennem kell. –pattantam fel.
- De még a sminked sincs kész! –tiltakozott Míra és nyomott volna vissza a székbe.

- Nem baj, én mindig is a természetesség híve voltam. – jelentettem  ki és ott hagytam.

2013. szeptember 19., csütörtök

Termékteszt - korrektor

Szeretném bemutatni nektek az általam imádott és rengeteget használt Avon korrektort.
Kívülről: Clearskin

És íme itt van belülről is

Ezen a képen pedig a fedését szerettem volna bemutatni.
Szerintem tökéletes. Jól eltünteti a pattanásokat, aknékat, bőrhibákat, valamint ha este bekened vele a patit akkor az másnapra "megérik" és könnyebb kioperálni.
Én oda vagyok érte :))

2013. szeptember 17., kedd

A színpad az életem 21

Mindig, amikor írom ezt a sztorit rájövök, hogy mennyire imádom és hogy mennyire fontos számomra a fantáziám szülöttei :))  Remélem ti is szeretitek őket annyira mint én :))

21
A lakásba beérve a családom újból a jókívánság özönt zúdítottak  rám és konfetti hiányában rizzsel dobáltak meg. Igen, ők az én családom.
- Az a kedves fiú nem akart feljönni? –érdeklődött anya.
- Nem. - válaszoltam és lényegében igazam volt mert én meg se kérdeztem semmilyen KEDVES fiút, sőt nem kedveset sem.
A táskámat bevágtam a szobámba és már mentem is vissza a társasághoz.
A nappaliba beállított asztal közepén egy –lényegesebben kisebb mint az Operettes-  torta állt. A tortára az arcom volt rányomtatva , egy közösségi oldalas profilképem. És fölöttem mint egy unikornis szarv tüzelt a tűzi játék.
- Jujj, köszönöm, nagyon szép és ha jól látom epres és csokis. – állapítottam meg szakszerűen.
Apa kattogtatott pár fotót rólam és a tortáról, mielőtt el állt volna a tűzi játék.
Mindannyian odajöttek hozzám és elkezdték húzogatni a fülemet valamint kezembe nyomni az ajándékokat. Két méretes ajándékos zacskót kaptam anyuéktól, nagynénimék pedig egy kisebb, de szintén duci táskát nyomtak a kezembe a cuppanósok között.
Ezt néztem meg először. Egy gyönyörű királykék sál, egy ígéretesnek tűnő regény és egy nagy tábla Oreos Milkát rejtett a zacsi.
- Jajj, nagyon köszönöm, imádom ezt a színt! –kaptam fel a sálat.
- Még jó, hogy, én választottam. - büszkélkedett Csipke.
Áttértem a szüleimtől kapott ajándékra.
Mind a két zacskó tele volt csoki Mikulással, és mindennel amire az volt írva, hogy csoki.
- Atyaég! – tátottam el a szám. – Ha ezt mind megeszem soha többé nem fogom látni a lábfejemet.
Erre mindenki elnevette magát.
- Akkor ideje felszeletelni a tortát! – jött felém anyum egy nagy késsel.
- Jaj ne! Most fel kell vágnom a fejemet? – játszottam a rémültet.
Végül nagy szenvedések és kínok árán kiszeltem az első szeletet a  ’fejemből’.
- Na igen, lehetne gyorsabban? Mert az első a tied mi meg itt halunk éhen. – méltatlankodott apa.
Gyorsított üzemmódban vágtam a vastagabbnál vastagabb szeleteket
- Mindenki kapott? - néztem körül.
Egyszerre bólintottak, majd kezükbe vették a villát és rávették magukat a tortára.
Borzasztó finom volt ezért mindenki tányérjáról percek alatt eltűnt.
- Repetát, repetát, repetát. – kiabált a családom levetkőzve normális énjüket.
És én a maradék tortát is elosztogattam.
10 perccel később egy morzsa sem maradt a hatalmas epres-csokis tortából.
- Na gyerekek ideje nekilátni a csoki zabálásnak. – adta ki az utászt apa.
Megfogtam az egyik zacskót a két végénél és fejjel lefelé fordítva rázogatni kezdtem. A sok édesség mellet kiesett  egy boríték is.
- Nocsak, ez mi? – vettem fel a kanapéról a papírost.
Felbontottam és egy utalvány volt benne a kedvenc könyves boltomba.
- Jaj, nagyon köszönöm. Igazán kezdtem kifogyni a jó könyvekből. – mondtam az igazat.
- Jó, jó, persze a könyvek is fontosak, de fontos a csoki!!- jegyezte meg apa ingerülten miközben egy tábla Kit Kattal szemezett.
Felkaptam a csokit és a kezébe nyomtam.
- Tudom, hogy akarod. – mondtam hipnotikusan miközben felé nyújtottam.

- Na jó, de csak miattad. – mondta és rávettette magát a csokira.

2013. szeptember 15., vasárnap

Csak úgy az életemből

Sok minden történt velem az elmúlt időszakban és ebből adok egy kis ízelítőt.

Ezt a láncot a Tescoban vettem le volt értékelve aminek külön örültem, mert egy ilyen láncot amit 2000ft alatt nem kapsz meg most 300ftért vettem meg :))


Ezt a bögrét a nagynéném hozta Londonból,hisz nem rég ő is volt kint. A bögrében pedig finom reggeli kakaó van tejszínhabbal.


Ismeritek a Elmót? Egy próba lakkozás erejére ráfestettem a körmömre a cuki kis plüsst.

Ezt a lakkot szintén a nagynénémtől kaptam szülinapomra, mint látjátok pastel pink:)) Imádoooom *-*



Gyűrűk :))
Őket is ajándékba kaptam a szülinapomra. 
Tudni kell róla, hogy imádom az ujj ékszereimet :))



Már rég óta fájt a fogam egy ilyen fésű-tükör szettre és most a JYSKben 400 forintért sikerült beszereznem és nagyon be vagyok zsongva :))



2013. szeptember 13., péntek

A barátom sztár 30

Jujj, emberkék eljutottam ide is és roppant büszke vagyok magamra és Rátok is kedves olvasóim, hogy itt vagytok és megoszthatom veletek ezen örömömet :))
Nem sokára új dizi várható és hamarosan jön a Nail Challange, már állítom össze a témákat és gőzerővel írom a sztorikat is :))

30
Ha nem féltem volna, hogy minden sark után lehet hogy elénk ugrik egy őrült késsel a kezében és ledöf akkor még nevettem is volna, hogy mennyire kémes jellege van az egésznek, holott mi csak kimozdultunk otthonról.
Nem tudom milyen arcot vágtattam, amiért Rob így szólt.
- Igen, ilyen egy sztár élete. – és keserűen elmosolyodott.
Megfogta a kezemet és úgy mentünk tovább. Peter elől, mi és végül Digi.
Katónak igaza volt, rengeteg lehetőségnél fordulhattunk volna el, de a mobiljaink gyér fénye szerint mindig volt további lehetőségünk. Míg végül falnak ütköztünk és balra illetve jobbra lehetett csak menni.
Kató utasítását követbe a bal ajtót nyitottuk ki. Egy megvilágított terembe értünk, ahol rengeteg mosógép és fehér anyag volt.
Felélegeztem.
- Most már legalább látjuk merre megyünk. - mondtam ki félhangosan.
A teremben nem volt senki. A falakat kezdtük el pásztázni, a Kató által mondottak alapján ki lesz táblázva a további utunk. a gyerekkórház felé.
- Emberek, erre, itt van kiírva. – mutattam egy felfelé vezető lépcsőre.
Hangos beszédemre, a mosókonyha közepén a fehér ruhák alatt elkezdett valami mozogni.
A fiuk rá én pedig Robra vetettem magam. A fehér kupac felől nyögdécselés hangja jött.
- Kérem, ne bántsanak, vigyenek el amit csak akarnak. Kérem az életemet hagyják meg. - szólalt meg egy erős férfihang magyarul.
- Fiuk, álljatok le! – fordultam a takaró halom felé.
- Te érted amit mond? – nézett rám Digi.
- Még szép! Megértem a saját anyanyelvemet. Most pedig kérlek szálljatok le róla és védjétek Robot.
Szerencsémre nem kellet sokat győzködnöm a srácokat ezért szépen lassan leszálltak szegény emberről. Elengedtem Rob kezét és kilépve a fiúk védővonalából a fehér kupachoz közeledtem.
- Gyere elő, ne félj, nem fogunk bántani. - mondtam a lehető legnyugtatóbb hangomat bevetve.
Egy fekete fej tűnt elő a fehér lepedő alól. És egy 15 éves forma kissrác feje bukkant ki belőle.
- Ne félj, nem bántunk. –ismételtem meg magam.
A srác arckifejezése a félékből megváltozott és kibújt rejtek helyéből. Felbátorodva kérdezett meg:
- Te ki vagy?

- A nevem Kováts Nikoletta. – mutatkoztam be, aztán eszembe jutott, hogy mit mondott Kató. -  Minket Lék Kató küldött, hogy kijussunk a gyerekkórházon keresztül. Van velünk egy személy, nos akire felfigyelnek…

2013. szeptember 11., szerda

Inspirációs képek

Sajnálom, hogy nem tudtam előbb írni, de sajnos ez most már így lesz a gimi miatt, hisz a tanulás a legfontosabb, ugye?
Na nézzünk néhány tanulás szünetében feltöltő képet :))


2013. szeptember 9., hétfő

Cirkuszi tragédia 22

Íme egy rég érkezett sztori, most eljött hozzátok, ütemezettként. A jövőhetem bizonytalan, lehet, hogy nem is leszek itthon... Nincs elég sztorim, de min 3 naponta teszek fel valami tippet. Jó olvasgatást. Élvezzétek ki!

22
- Hallottad. Nyomás osztogatni! – mondtam Márknak és én is elszaladtam egy másik irányba.
Ha egy négy gyerekes család jött mind a négy tagnak adtam a papírosokból.
A kicsik szerették, mert a lapon mindenféle állat szerepelt, akik az előadásban is fellépnek: oroszlánok, cicák  kutyák és egy teve is. A picurok mégis mindig a krokodil ásító látványától voltak lenyűgözve.
- Tessék egy szórólap az Abrakadabra cirkuszról. Mától három hétig itt lépünk fel. – nyújtottam a szóróanyagot egy terhes kismama felé.
Nem válaszolt, csak elmosolyodott és felemelte a kezét. Ott volt már a szórólap.
Marcsi vagy Márk megelőzött.
Az egész délután így telt el. Próbálgattuk egymást megelőzni, több, kevesebb sikerrel. Végül Márk nyert, mert neki egyetlen szórólapja sem maradt, mivel egy japán lányokból álló turista csoport gyűlt köré.
- Naaa, csak a szórólapot akarták. –mentegetőzött Márk.
- Ahaaaa. – válaszoltam és Marcsira néztem, aki elbámult valahova máshová.
A jég még mindig nem tört meg és ez az én személyes kudarcom volt.  Hogy lehetek mind a kettővel jóban, ha ők nem bírják egymást?
És még tanácsért sem tudok senkihez sem fordulni…
És ekkor, mint egy Isteni sugallat úgy csörrent egyet a telefonom.
A kijelzőre néztem, azt hittem Zoli írt, de a képernyő mást mutatott. Béla írt egy üzit, az én Bélám.
„Szia! Hogy vagy? Remélem minden oké. Adj valami életjelet magadról kérlek.”
Már válaszoltam is volna, ha Marcsi be nem tuszkol a kocsiba.
Ismét én ültem elől, de a beszélgetés sehogy sem jött össze… Megint. Bunkó módon nem akartam a telefonomat nyomorgatni ezért egyszerűen bekapcsoltam a rádiót és úgy vártam meg, hogy vissza érjünk a cirkuszhoz.
Az út borzasztóan hosszúnak tűnt és a feszültség csak úgy vibrált a levegőben.
Nagyot lélegeztem amikor Márk beállt a lakókocsim mellé és végre kiszállhattunk a kocsiból. A kinti térben már nem érződött annyira a két ember közötti ellentét.
- Na, Mennyi szórólapot osztogattatok el?- rohant le miket a kérdéssel Zoltán.
Elővettem a táskámból a megmaradt köteget.
- Körülbelül 50 darab maradhatott. –saccoltam.
- Hmm… Ez nem is olyan rossz abból a 300-ból amit adtam. – fontolgatta Zoli a tényeket és a papírok után nyúlt. - Az emberek már sorban állnak a cirkusz előtt, noha még háromnegyed óra van a kezdésig. Szóval, nyomás készülődni. Egy, kettő. – intézkedett.
Márk biccentett felém és elindult a saját kocsijába a csapatához, hogy átöltözzön és bemelegítsenek.
Marcsi egy hangos: Szia Lilla! – kiáltással indult fel a kocsinkba, hogy ő is kisminkelje magát és átalakuljon egy más emberré.

Én is követtem őt és meglepődve láttam, hogy ez ágyamon volt egy…

2013. szeptember 7., szombat

Körömlakkok

Új lakkokat szereztem be. És imádoooom őket *-*
Na akkor lássuk a medvét.

Íme a lakok együtt

Ő és a piros lakk a SPAR melletti kínaiból származnak, ahol már lakk törzsvásárló vagyok...
Imádom, mert mindig jó minőségű lakkokat kapok 2-300 Ft- ért és nem kell 1200-ért az Avonnál venni. Mondjuk ezek lényegesen kisebbek, de akkor is jobban megéri szerintem.


És ők ketten pedig a Miss Sporty-tól származnak.
Felhívom a figyelmeteket, ha van Dm kártyátok és kiváltjátok a 150 pontos kupont akkor abban van egy olyan, hogy 1 Miss Sporty lakkot féláron vehettek. Én is így szereztem be ezt a két lakkot.
Jó volt, hogy anyum barátnője odaadta az ő kuponját, mert nem tudtam volna választani a csodás csoki barna és a cuki babarózsaszín között :))

 Szóval csak bízhatni tudlak titeket! Ahhoz, hogy minőségi lakkjaink legyenek nem muszáj drágán vásárolni.
*Mondjuk én mindig kipróbálom az üzletekben a lakkokat :PP Erre biztatlak titeket is, de figyeljetek dolgozók ne legyenek a közelben, akkor egyel kevesebb  füllel jöttök ki az üzletből :DD*

2013. szeptember 5., csütörtök

A színpad az életem 20

Jujj... a huszadik rész :))
Bocsánat a hetes hallgatásomért, de a suli be kavart. Majd hétvégén írok bejegyzéseket és azokat fogom feltenni időzítetten. A Nail Challange összejött, szóval majd valamikor azt is elkezdem.
Ez az utolsó sztori utolsó fejezete ami meg van írva, de mint írtam hétvégén pótolom (remélem).
Jó olvasást!

20
Siettem, miatta is és azért is, hogy nehogy lebukjak. Utam a jelmeztárhoz vezetett, ahol jó 5 percembe került kibányászni Marica grófnő jelmezét. A nadrág zsebében ott dudorodott a Gergőtől kapott szülinapi csomagom.
Gyorsan beledobtam a táskámba, majd mindent visszapakoltam a helyére és már rohantam is Gergőhöz a kocsiba.
- Minden meg van? Nem kell visszajönni semmiért? – kérdezte élesen.
A kivilágított várost némán szeltük. Ő nem szólt és én sem.
Csak bámultam magam elé. Mikor meguntam és összeszedtem a bátorságom megkérdeztem:
- Bekapcsolhatom a rádiót?
Nem válaszolt semmit. Hallgatás beleegyezés.
Elkezdtem nyúzni a lejátszót. Cd-re volt állítva. Kíváncsiságból elindítottam, vajon mit hallgatott?
A hangszórókból Demjén Ferenc: Jégszív című száma szólalt meg.
Gergő egyből odanyúlt és kikapcsolta az egészet. Nem ellenkeztem.
Ismertem a számot. Végig futtattam a fejemben a szöveget. A refrénnél leragadtam:
"Jégből vagyok
talán fel sem olvadok
Hát nyújtsd két kezed,
olvaszd fel jégszívemet!"

Ez annyira rá jellemző, olyan Gergős. Én is mindig a jéghez hasonlítom.
- Ömm… bocsánat. Nyugodtan kapcsold vissza és hallgassunk amit szeretnél. – mondta.
Azt hittem leesik az állam. Ez az a Gergő akit én ismerek és nem igazán szeretek? Ez volt a legudvariasabb nekem címzett mondandója.
Nem válaszoltam, csak intettem a fejemmel, hogy nem kell.
Újból csöndbe burkolóztunk.
- Figyelj én nem akarok veled bunkó lenni… csak… - kezdte hirtelen.
- Csak mi? – kérdeztem vissza reménykedve.
Most talán megfejthetem milyen is ő.
- Csak… - itt felemelte a fejét és körülnézett. – Azt hiszem megérkeztünk.
Körülnéztem. Igen ott állt az emeletes házunk előtt.
- Mond el mit akartál. Nem akarom, hogy beléd büdösödjön. –nógattam.
- Nem akartam semmit. – tagadta. –Most pedig ha megbocsájtasz belátható időn belül én is haza szeretnék érni. Úgyhogy ha kiszállnák a kocsimból… - tért vissza régi stílusához.
Engedelmeskedtem neki.
- Te, Adél, mégis akartam valamit. – szólt ki az ablakon. – Jól csókolsz! – mondta majd odanyögött nekem egy sziát és már el is száguldott.
Megint nem tudtam megfejteni. Inkább csak újabb talányokat  hánytorgatott maga elé.
- Istenem, mennyi bajom lesz még vele. – mondtam ki félhangosan, majd elindultam fel a lakásunk felé, ahol már családom bulizott.
Eszembe jutott a dalszöveg: „Olvaszd fel jég szívemet!”

Talán én vagyok erre hivatott.

2013. szeptember 2., hétfő

A barátom sztár 29

Megkezdődött az iskola... Milyen volt az első nap? Én hivatalosan is gimnazista lettem. Noha hiányzik a régi osztályom itt is egy remek csapattal van dolgom. Bocsánat a kimaradásért, tényleg ez volt az utolsó, csak 31.én temetési évfordulóra mentem és ha akkor írok kinyírok minden szereplőt, 01-jén pedig egy kedves barátnőmmel voltam majd délután a gólyatábor befejezése volt itt a városba. No de nem szabadkozok tovább, nem sokára úgy is minden normális lesz :)) *hacsak a suli ki nem nyír, de arról szólok* Frissek is kb 2-3 naponta lesznek reményeim szerint.
Na de itt van egy öreg motoros sztorim, kicsit kémesre sikeredett...:))

29
Vissza nyújtottam a lánynak az újságot, majd a testőrökre koncentráltam. Még mindig rejtély volt számomra, hogy hol is fogunk kijutni, nem mellesleg az őrölt rajongótól is félnem kell. Milyen remek kilátások!
- Segíthetek. – mondta Kató, mintha a gondolataimban olvasott volna.
Mind a négyen értetlenül meredtünk rá.
- Volt alkalmam felfedezni a kórházat abban a négy hónapban amit az autóbalesetem óta itt töltöttem. – magyarázta, majd közelebb hajolt és halkabbra fogta a hangját. – Van egy lift ami levisz a pincébe és ott a mosókonyhán keresztül át lehet jutni a gyerek kórházba, ott pedig most biztos hogy nincsen senki, mert mind itt várnak. – bökött a fejével az üvegajtó felé.
- Ez jó ötletnek hangzik. Ott biztos nem számítanak ránk. – fontolgatta Digi.
- Arra megyünk. – jelentette ki Rob. – Más esélyünk nincs, nem akarom hogy így fotózzanak le. – mutatott az arcára. - Ha az ügynököm megtudja, kicsinál! Amellett onnan csak darabokban jutnánk ki.
- Hát akkor kiscsaj… Kato. Mutasd az utat! – mondta ki Peter a végszót, erősen megküzdve a magyar névvel.
A falhoz lapulva kellet elmennünk a folyósón ahonnan rálehetett látni az üvegajtóra, ezáltal minket is láttak.
Rob egy pulcsival takargatta a saját és az én arcomat is.
A kritikus részen átjutva fellélegeztünk.
- A nehezén túl vagyunk. Elméletileg. – motyogta idegenvezetőnk.
- Elméletileg? –kérdeztem. – Valamiről nem tudok?
- Öm... Erre nem igazán lehet csak úgy járkálni ezért csendben kell mennünk mint egy kisegér. – válaszolta Kató hátra sem fordulva.
A liftig szerencsésen eljutottunk emberi tanuk nélkül.
Rob beállt a felvonó elé és megnyomta a gombot. Ott is maradt volna, ha Kató hirtelen csendre intve mindenkit a falhoz terelt. A liftből két ápoló tolt ki egy beteget. Amint látótávolságon kívül lettek beszaladtunk a már csukódó ajtajú liftbe, ahol Kató megnyomta a -1-es gombot.
- Ez meleg volt. – monda és nekidőlt a falnak meg az infúziós állványának.
A lift sípolt, majd az ajtó kinyílt, mind kiszálltunk de ő bent maradt.
- Nem jössz? Elfáradtál? Rosszul vagy? –kérdezgette Robert.
- Jól vagyok, csak nem mehetek. 10 perc múlva kezdődik a kezelésem. Ha nem vagyok ott kiderül minden.
- És akkor velünk mi lesz? – értetlenkedett szerelmem tovább.
- Egyszerű. Itt ismernek engem. Menjetek végig a folyósón… Majd az utolsó de tényleg az utolsó lehetőségnél forduljatok balra. Az a mosó konyha, onnan viszont táblák jelzik majd az utat. Nem lehet eltévedni. Ne kapcsoljatok villanyt! És ha találkoztok valakivel, mondjátok, hogy Lék Kató küldött.

A lift ajtaja csukódni kezdett. Egy Sziát még hallottam aztán semmit. A lift elvitte azt a kis fényt is ami volt. Egyedül maradtunk, az ismeretlenben.