2013. szeptember 13., péntek

A barátom sztár 30

Jujj, emberkék eljutottam ide is és roppant büszke vagyok magamra és Rátok is kedves olvasóim, hogy itt vagytok és megoszthatom veletek ezen örömömet :))
Nem sokára új dizi várható és hamarosan jön a Nail Challange, már állítom össze a témákat és gőzerővel írom a sztorikat is :))

30
Ha nem féltem volna, hogy minden sark után lehet hogy elénk ugrik egy őrült késsel a kezében és ledöf akkor még nevettem is volna, hogy mennyire kémes jellege van az egésznek, holott mi csak kimozdultunk otthonról.
Nem tudom milyen arcot vágtattam, amiért Rob így szólt.
- Igen, ilyen egy sztár élete. – és keserűen elmosolyodott.
Megfogta a kezemet és úgy mentünk tovább. Peter elől, mi és végül Digi.
Katónak igaza volt, rengeteg lehetőségnél fordulhattunk volna el, de a mobiljaink gyér fénye szerint mindig volt további lehetőségünk. Míg végül falnak ütköztünk és balra illetve jobbra lehetett csak menni.
Kató utasítását követbe a bal ajtót nyitottuk ki. Egy megvilágított terembe értünk, ahol rengeteg mosógép és fehér anyag volt.
Felélegeztem.
- Most már legalább látjuk merre megyünk. - mondtam ki félhangosan.
A teremben nem volt senki. A falakat kezdtük el pásztázni, a Kató által mondottak alapján ki lesz táblázva a további utunk. a gyerekkórház felé.
- Emberek, erre, itt van kiírva. – mutattam egy felfelé vezető lépcsőre.
Hangos beszédemre, a mosókonyha közepén a fehér ruhák alatt elkezdett valami mozogni.
A fiuk rá én pedig Robra vetettem magam. A fehér kupac felől nyögdécselés hangja jött.
- Kérem, ne bántsanak, vigyenek el amit csak akarnak. Kérem az életemet hagyják meg. - szólalt meg egy erős férfihang magyarul.
- Fiuk, álljatok le! – fordultam a takaró halom felé.
- Te érted amit mond? – nézett rám Digi.
- Még szép! Megértem a saját anyanyelvemet. Most pedig kérlek szálljatok le róla és védjétek Robot.
Szerencsémre nem kellet sokat győzködnöm a srácokat ezért szépen lassan leszálltak szegény emberről. Elengedtem Rob kezét és kilépve a fiúk védővonalából a fehér kupachoz közeledtem.
- Gyere elő, ne félj, nem fogunk bántani. - mondtam a lehető legnyugtatóbb hangomat bevetve.
Egy fekete fej tűnt elő a fehér lepedő alól. És egy 15 éves forma kissrác feje bukkant ki belőle.
- Ne félj, nem bántunk. –ismételtem meg magam.
A srác arckifejezése a félékből megváltozott és kibújt rejtek helyéből. Felbátorodva kérdezett meg:
- Te ki vagy?

- A nevem Kováts Nikoletta. – mutatkoztam be, aztán eszembe jutott, hogy mit mondott Kató. -  Minket Lék Kató küldött, hogy kijussunk a gyerekkórházon keresztül. Van velünk egy személy, nos akire felfigyelnek…

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése