2013. szeptember 27., péntek

A színpad az életem 22

Egyenlőre csak azon rágódom, hogy milyen jó Nektek, hogy holnap nem keltek 5-kor hogy menjetek a sulis Sport napra. Még ha valami olyan lenne amit élvezni is fogok, de a sport és én nem élünk egy világban :PP 
Na de ott lesznek az osztály társaim akik megédesítik majd az életemet. :))

22
Reggel korán ébredtem fel. Az órára néztem még volt időm felkelni így az ágyban maradtam lustálkodni.
Eszembe jutottak a tegnapi nap eseményei.
Apa, Csipke és én megettük ez összes csokit, ami aztán a vécében végezte.
Pontosan emlékeztem rá. Már tele volta és tudtam, hogy nem kéne megennem az utolsó Mikulást, de mégsem hallgattam a józan eszemre és ezt is betömtem a fejembe. Igen ezzel egy időben lábam már vitt is az illem helység felé, a többit pedig nem részletezném…
A vicces az volt, hogy utána Csipke és apa is követett olyan olyan problémával mind amilyenem nekem is volt.
Amint megszabadultunk a fölös csokitól újra részt vettünk a társalgásban, igaz kevésbé élénken mind kellet volna, de hát ez emberből kimegy az erő, ha távozik minden a gyomrából.
Arra még emlékeztem, hogy olyan hajnali kettő kor anyu győzködte uncsimékat, hogy aludjanak nálunk, de ők Csipke egyetemére hivatkozva hazamentek.
Utána se kép, se hang. Nem emlékszem, hogy hogyan kerültem az ágyba és hogy fürödtem e.
A biztonság kedvéből, hogy ne kerüljek ciki helyzetbe elmentem a fürdőbe és letusoltam.
A csokimásnaposság rosszabb mint az eredeti.
Sűrű ásítások közepette ittam meg egy bögre kávét. Reggel inkább a kakaó híve vagyok, de a csokira most egy ideig ránézni sem bírok.
Eljött az indulás ideje. Bevágtam a könyveimet a táskámba és nyakamba szedve a világot elindultam az egyetemre. A villamoson gyorsan átfutottam a békaboncolásról a tudnivalókat, mivel ha jól emlékszem csak ebből ZH-t írunk. Semmit se tudok belőle.
Az egyetemen az előadó terembe érve a többiek elkezdtek tapsolni és gratulációk özönével árasztottak el a szülinapom és az Operettes szereplésem miatt.
Mosolyogva foglaltam helyet, majd kevésbé mosolyogva ismételgettem magamban a fontos tudni valókat.
A professzor bejött. Hóna alatt egy köteg papírral. Na igen, nem ússzuk meg a dolit.
A telefonom megcsörrent.
Luca a barátnőm írt egy sms-t:
El ne feledd, első interjúztatód: ÉN!! Grat J
Elmosolyodtam, de vissza írni nem volt időm, mert a professzor elkezdte kiosztani a lapokat.
Becsuktam a szememet és felkészültem a legrosszabbra.
Mikor legközelebb kinyitottam a tanár úr még mindig mellettem ácsorgott és egy fél mosollyal így szólt:
- Szép volt a debütálásod. Nem gondoltam volna rólad, nagyon megleptél amikor beültem az élő adásra és megláttalak. Na tessék itt a dolgozat. Sok sikert!
Hm, milyen fanyar humorú is a professzor. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése