2013. november 12., kedd

A színpad az életem 26

Adél kifakadt, ez már régóta járt Gergőnek:PP Görgessetek lejjebb, nézzétek meg miről beszélek.

26
Értetlenül meredtem rá, erre ő egyből magyarázkodni kezdett, mintha egy csöppet zavarban lett volna.
- Tudod, azért mert Imre mondta, de ha nem, hát nem.
- Nem én.. Tök szívesen. –vallottam meg.
Újabb adag csend következet, de az csak addig tartott amíg Gergő kinyögte a kérdését:
- Mizu?
- Minden remek. Tudod, rengeteg rajongód van az egyetemen.
- Hmm… Az klassz.
Újabb csend. Eljött az idő, hogy megemlítsem a levelet.
- Figyelj én tök örültem a nyakláncnak és annak is, hogy nem felejtettél el, de egy valamit nem értek. – kezdtem. – Miért kellett azt a roppant bunkó levelet írnod? Mármint nem is egy valamit nem értek. Semmit sem értek! – tört ki belőlem. – Mindig bunkósodsz velem, aztán adsz egy ajándékot, de azt is bunkó módra. Én nem vagyok erre vevő érted? Nekem nincs időm a te értelmetlenségeiddel foglalkozni. - a táskámban kezdtem kotorászni a doboz után. – Tessék! Főzd meg amit megettél! Nem kell a hülye láncod!- nyomtam a kezébe a dobozt. – Én próbáltam veled kedves és megértő lenni, de most már tele a pohár.
- Szólhatnék egy szót?
- Nem! Még nem fejeztem be! Ha te bunkó vagy velem, ne várd el, hogy én másképpen viselkedjek a te kedves személyeddel, oké? Most pedig légy szíves ülj a lehető legtávolabb tőlem! Fel kell készülnöm lelkileg, hogy 2 óra múlva meg kell csókolnom egy pöffeszkedő békát! – adtam ki  magamból az elmúlt napok dühét és tüntetés képpen felkaptam a földről a szövegkönyvet és olvasni kezdtem.
Gergő visszaült a székre és onnantól kezdve nem is foglalkozott velem. Hál’ istennek!
- Kezdünk! - rikkantotta el magát Szilvi, ahogy belépett a szobába.
Gergő gyorsan felpattant és elhúzott a barátnőm mellet.
- Ennek meg mi baja? –kérdezte Szilvi.
- Csak a szokásos! – válaszoltam nyugodtan, majd követtem a színpad mögé.
- Imre nem lesz elájulva! –kezdte Szilvi.
- Miért is? – érdeklődtem.
- Hát nem egymásra, hanem –a jelek szerint- egymás ellen hangolódtatok.
 - Igen.. De ha jó színészek vagyunk a színpadon nem fog látszani. - mondtam és beültem a napraforgó mögé. – Ja és légyszi kérd meg Imrét, hogy többé ilyet ne!

Ez volt a végszavam. A színpad pörögni kezdett, hogy nem sokára elő ugorhassak, mint Marica a grófné!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése