2013. november 9., szombat

Cirkuszi tragédia 26

Büszke vagyok magamra! Hogy sikerült betartanom az ígértemet és mást sztorit is írni Adélékon kívül :))
Bocsi hogy eddig nem volt bejegyzés, de sok volt a lecke:((
Nikiék még váratnak magukra, de ami késik nem múlik. Ugye?

26
Az előadás csodaszép volt! A csapat tündéreknek öltözve táncolt! Még apró szárnyuk is volt. Nem csak a földet, ha nem a levegőt is birtokba vették, és akrobatikus mutatványokat mutattak be.
Akarva, akaratlanul csak Márkot láttam és senki mást.
Miután A The Dance Faries végzett újra én jöttem és elszoruló torokkal konferáltam fel a következőket.
Marcsi a pihenőben volt, mert egy kisebb szerepe következett nem sokára. Márkot pedig nem láttam, gondolom megint kámforosdit játszik.
Próbáltam nem rá gondolni, de az agyam ezt nem értette meg ezért a nyakamat nyújtogatta, utána, hátha meglátom a következő fellépő előtt. Persze nem sikerült.
Ezután Marcsi jött, minden konferálás nélkül és ekkor látta meg őt. Lazán támaszkodott az egyik bejártat melletti cölöpre. A fellépő ruha volt rajta, de leszedte a sminket és lecsatolta a szárnyait.
Legnagyobb meglepetésemre nem Marcsit nézte a színpadon, ha nem felém tekingetett, de nem bámult egyenesen a képembe.
Szépen lassan elfogytak a csapatok akiket fel kellett volna konferálnom, így már csak egyetlen hálás dolog bejelentése következett: a fináléé.
Márk az egész előadást a cölöp mellől nézte, a finálé előtt nem sokkal ment el, felkészülni.
Végig engem nézett, én pedig vissza őt. Nem is tudom, hogy mi volt a többi előadás, mert nekem a második felvonás a farkasszemezésről szólt Márkkal.
nem értettem, hogy miért nem jön oda hozzám és miután én nem mehettem –és nem is akartam- megmaradtunk a szemkontaktusnál.
A finálé valami csoda volt. Felkonferáltam a fellépőket akik a konfetti esőben egy közösen betanult táncot adtak elő, egy számomra ismeretlen zenére. Nagyon aranyosak voltak.
A közönség állva tapsolt, és kétszer is visszatapsolták őket.
Majd, szépen lassan mindenki elpárolgott. A fellépők vissza vedlettek a hétköznapi énjükbe, az állatos számok emberei ellátták az állatokat, néhány derék alkalmazott pedig a padlót próbálta kiszabadítani a konfetti szőnyeg alól.
Odaadtam a mikrofont az egyik technikus srácnak és elindultam a lakókocsim felé.
Már majdnem ott voltam, amikor meghallottam, hogy két ember beszélget a bejárat előtt. Szorosan a falhoz lapultam és meglestem, hogy kik azok.
Marcsi és Márk. Hát persze!
Isten bizony nem akartam hallgatózni, de amikor meghallottam a nem akkor már hét lóval se lehetett volna elvontatni onnan.
- El kell mondanod Lillának és minél előbb. A szünetben összevesztem vele, mert te még nem mondtad el neki a dolgok állását! – panaszkodott Márk. –Nekem tetszik és nem akarom, hogy emiatt a kis incidens miatt le kelljen mondanom róla.
- Még nem! Nem mondhatom el neki, akkor nagyot csalódna bennem, benned, hogy eddig titkoltuk.  
- Ezen már nem javíthatunk! Túl sokáig nem szóltunk erről, így már elkéstünk! Minél előbb el kell mondani neki.
Igen minél előbb el kell mondani nekem. De mit is?
- Ha ennyire okos vagy, akkor mond el neki te! –fakadt ki Marcsi.
- Tudod mit? Az lesz! Megkeresem és elé állok most azonnal, hogy „Hé figyelj én és a barátnőd azért utáljuk ennyire egymást mert együtt jártunk és megcsalt.”

Igen, valahol itt veszthettem el az önkontrollomat és ezért akaratom ellenére kiléptem a rejtekemből. Mindketten megláttak.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése