2014. február 19., szerda

A színpad az életem 35

Az utóbbi időben rájöttem, hogy nem tudom beosztani az életem úgy ahogyan kéne. Értsd vasárnap nyolckor jut eszembe, hogy másnap matek tz. Érthető hát, ha miután lekapcsolom a villanyt a szobámba és épp elszenderülnék, akkor jut az eszembe, hogy ma se frisseltem:(( Szóval ez az oka a ritkább bejegyzéseknek. Hiába ez már a gimi...  Na de nem panaszkodom, csak pozitívan...:))

35
A színházba már kettőre beértem. Így Lori, a fodrász és sminkes épp eleget tudott rajtam dolgozni. Kihúzta a szemem és apró kis vérvörös cseresznye ajkakat festett nekem. Körülbelül fél óra múlva már csak a ruha kellet az átváltoztatásomhoz. Lorival ketten szenvedtük fel rám a szűk jelmezt és öt perc múltán már teljesen készen voltam. Elindultam  megkeresni Szilvit, hogy együtt beénekeljünk.
- Hello Karcsi! Nem láttad Szilvit? –érdeklődtem a már szintén szerepbe bújt barátomtól.
- Igen most érkezett. Dugó volt a városban és ezért eléggé késett, azt hallottam hogy sminkelés közben már dalol. Tényleg te már beénekeltél?
- Nem. Szilvivel akartam.
- Hát ő ugrott. Be kell érned velem!
- Jól van, ha nincs más választásom. –adtam meg magam viccelődve.
Rázendítettünk. először skáláztunk, majd ki-ki a maga szövegét énekelte kánonban végül pedig az egyetlen közös dalunkat kezdtük el énekelni.
Ekkor érkezett hozzánk Imre és mindenkit a helyére parancsolt. Az előadás hamarosan kezdődik. A szemem sarkából még láttam Gergőt, ahogyan rám kacsint mielőtt bebújtam a lepel és a napraforgó mögé. Az előadás első fele gondtalanul lement. Gergővel és a többi színésszel fantasztikusat alakítottunk. a taps a függöny lehúzódása után sem akart elhalni.  Engem Lori berángatott az öltözőbe, ahol az előadáson kívül a mai napon először találkozhattam Szilvivel is. Lori megigazította a hajam illetve a sminkem majd áttért Szilvire. Rám újabb öltözés várt, amiben már Szilvi is segített.
Lori távozott is ,mert a táncosok közül is párat ő vesz kezelésbe, ezért egyedül maradtam barátosnémmal. Éppen kérdőre akartam vonni a tegnap miatt, mikor Gergő vágtatott be a szobába.
- Asszem én megyek is. – állt fel Szilvi és már fel is szívódott.
- Szia!-  kezdte a Jégherceg. - Csak gratulálni akartam.
- Mihez is? Még egy előadás se ment le, csak egy fél.
- Tudom én csak azt akartam látni, hogy megbocsátottál e és hogy viseled e a nyakláncot. És minkét kérdésemre a válasz igen. Ugye?
- Persze- adtam neki igazat.- Megegyeztünk, hogy tiszta lappal indulunk nem?
- De. –mosolyodott el.
Úgy tűnt, mintha mondani akart volna még valamit, de Imre belépte a szobába félbeszakította.
- Gyerekek, kezdünk!- jelentette be és kitessékelt minket a szobából, hogy visszabújjunk  a szerepünkbe.
A második  „félidőben” szinte csak Gergővel voltam a színpadon, persze ott voltak a többiek is, de itt épp az elválaszthatatlan szerelmeseket játszottuk.
Fura volt Gergővel csókolózni. Furább mint eddig. Úgy éreztem, hogy ez a csók nem csak a szerepnek és Maricának szól, hanem nekem, Fischer Adélnak. Nehezebben is lett vége a csóknak.
Különös volt utána ordibálni vele és a végén a nagy banzájban újra a karjaiba omlani. Valami azt súgta bentről, hogy most,hogy jóban lettünk, most kell igazán óvakodnom tőle.
Ezek a baljós gondolatok hamar elszálltak Mikor már a tapsrendben a kézösszecsapások mennyiségében fürödve hajlongtunk, már nem is tudtam, milyen kétségek vannak bennem. Aztán, mikor legördült a függöny és Gergő felém fordult, újra elkapott a félsz, és ott hagyva az öltözőmbe rohantam. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése