2014. február 26., szerda

A színpad az életem 36

Na már megint valami ellent mondásosat alkottam. Ez vagyok én!
Igazából magam sem tudom mit szeretnék az egészből kihozni. Majd alakul minden nem de? Jó olvasgatást :))

36
Az első előadás lement. Már csak ugyanennyi volt hátra. Egy órán volt a következő előadásig, ezért én Lori segítségével átvettem a saját ruhám és elkezdtem megenni az általam készített szendvicset. Mázli volt, hogy nem jelmezben ettem,mert akkor Imre tuti kinyírt volna, mert „mázlimra” egy vajas kolbász kiesett a kenyérből, összefoltozva a felsőmet.
Mikor megettem, akkor jött be újra Lori, segítségével fölvettem az első jelmezt, és újra kezdett festeni is. Mire mindennel végeztünk arra eszméltem, hogy már csak negyed óra van az előadás kezdetéig.
Ideges voltam. Fogalmam sincs miért. Elkezdtem föl-le járkálni, hogy levezessen a fölös energiámat, de egy kis idő múlva rájöttem hogy nem ez volt életem ötlete. Inkább hogy csináljak valami értelmeset kiléptem az öltözőből és sétálni kezdtem a kulisszák mögött hangosan énekelve.
Máshol tuti bolondnak tartottak volna és gumiszobába csuktak volna, ha történetesen ez nem az Operettben, vagy bármilyen más színházban történik. Itt teljesen általános volt, ha a szünetben a színészek magukban motyogták a szöveget vagy énekelték a dalokat.
Az óra még 5 percet mutatott az előadás kezdetéig. Ekkor láttam meg Gergőt. El akartam szökni, hogy most még ne kelljen beszélnünk, de ő is meglátott. Értelmetlen lett volna elfutnom, épp ezért megálltam az öltözők előtt.
- Miért rohantál el az előbb? –érdeklődött egyből.
- Miattad! – fakadt ki belőlem az igazság.
- Mi, miért? – nézett rám értetlenül.
Ekkor hangzott fel Imre megváltást jelentő: Mindenki a helyére! – mondata.
Még vetettem egy pillantást a Jéghercegre és faképnél hagytam.
Útközben odaintett nekem Szilvi.
Ha most nem kezdenénk mindjárt, akkor tuti, hogy kérdőre vontam volna.
Nem baj, jön még az én utcámba. – határoztam el magamban miközben bebújtam a lepel alá.
Egy kicsit kimerítő volt ez a másodig előadás, de nem volt vészes.
Imádtam minden percét: a Gergővel való kiabálástól egészen a csókig.
Mégis mikor vége volt a tapsrendnek boldogan intettem még egy utolsót a legördülő függöny felé. Igyekeztem minél előbb az öltözőmbe érni, de nem volt időm. Gergő gyorsabb volt nálam és elkapott.
- Úgy emlékszem, hogy tartozol nekem egy magyarázattal.
- Nem tartozom neked semmivel. –válaszoltam egy kicsit gorombábban mint szerettem volna és megpróbáltam elslisszolni ,mellette, de elállta az utam.
- Ez nem válasz. Mi a baj? – érdeklődött.
- Semmi, én csak össze vagyok zavarodva. –fixíroztam a cipőmet. - Most pedig légy szíves hagyj elmenni,- néztem a szemébe és elléptem mellette.

Nem állított meg. Fellélegezve csuktam magamra az öltöző ajtaját.

2 megjegyzés:

  1. Nagyon, nagyon, nagyoooooooooon várom a következőt, izgire sikeredett a vége! :D :)

    VálaszTörlés
  2. Igyekszem és köszönöm mind a kommentet mind a gratulációt, nagyon jól esik, annyira hogy most megyek és írok is valamit :))

    VálaszTörlés