2014. június 4., szerda

A színpad az életem 43

Egy hosszú fejezet egy jó kis meglepetéssel :DD Már éppen itt volt az ideje , hogy a dolgok így alakuljanak, vagy nem?? Vagy nem is fog történni semmi se??
Én sem tudom!! Jó mi?? :PP
Szóvaaal... Kalandra, akarom mondani olvasásra fel! :))

43
- Hupsz! Asszem rosszkor zavarok! – mondta Luca, mikor megérezte szúrós tekintetemet és felmérte a helyzetet.
- Nem, semmi gond! Pont mentünk is volna vissza…- szabadkozott Gergő.
- Na persze! –válaszolt barátnőm.
- Érzitek ezt az égett szagot? –érdeklődtem, teljesen elmélázva azon, hogy mi is éghet.
- Te jó isten! A hús! –kapott észbe Gergő és rohant a konyha felé.
Még megajándékoztam a barátnőmet egy pillantással: abból a temindentelrontottál fajtából,  majd Gergő után rohantam, aki közben a konyhában a sütőkesztyűvel szedte ki a kissé odakapott genovai húst.
- Bocsi lányok, de ez egy kicsit megpirult.  De ne aggódjatok nem vészes!  Asszem a rizsre is ráfér egy kis kavargatás. Milyen háziasszonyok lesztek ti?
Elegáns mozdulatokkal *!!* megkavarta a kicsit összetapad rizst a fakanállal.
- Ennek még körülbelül 5 perc kell és utána már is kész!
- Huh… remek! –jelentettem ki, majd az órára néztem. – Fél hat. – mondtam ki hangosan. – Anya és apa körülbelül fél óra múlva itt vannak. Ideje lenne egy kicsit rendbe tenni a konyhát. -  jelentőségteljesen néztem a felgyülemlett koszos tányérokra és egyebekre.
- Majd elmosogatok! Ha már a menü miattam ment kárba. – mondta Luca. – Ti meg addig nyugodtan nézzetek körbe még egyszer a lakásban. – kacsintott felénk.
- Nagyon édes vagy, de jobb szeretnék én elmosogatni. –mikor mondtam én ilyet valaha is??!! – És remélem nem tűnök túl udvariatlannak, ha azt mondom, hogy szeretnék egyedül lenni. A szüleim bármikor megérkezhetnek.
- Nem, persze megértünk! –mondta egyből Luca.
Mindketten az ajtó felé kezdtek tendálni, de mintha Gergőnek nehezére esett volna.
- Szia Luca!- köszöntem el barátnőmtől két puszi társaságában, majd jelentőségteljesen ránéztem.
Szerencsére vette a lapot, majd egy öleléssel elbúcsúzott Gergőtől is és otthagyott minket kettesben a lépcsőházban.
- Azt hiszem, nekem is mennem kéne. – suttogta Gergő. –Még rengeteg feladatod van.
- Igen.- fintorítottam el az orromat a mosatlanra gondolva.
- Hát akkor szia! –köszönt el majd elindult a lift felé.
- Mi??? Már is mész? –néztem ráértetlenkedve.
- Iiigen, hiszen azt mondtam nem? – nézett rám Gergő zavartan.
- Jaaa… Tényleg!
ADÉL SZEDD ÖSSZE MAGAD!! Találj ki valami amivel még itt tarthatod!
 - Ügyesen főzöl. - böktem ki az első gondolatot ami a fejemben kavargott.
- De hiszen nem is tudod! Meg se kóstoltad! – nevette el magát.
- Ez igaz, de az illata fenséges volt. – próbáltam menteni a menthetőt.- Egyébként tudod te hogy mibe segítettél nekem? Mármint hogy mire kell a főzés? – tereltem másra a témát.
- Pontos infóm nincs, de sejtek valamit. - Azét főztünk, hogy megpuhítsuk a szüleimet, hogy csatlakozhassam az Operett társulatához és ne orvos legyek, hanem színész. Még iskolába is eljárnék! A Film Művészetibe!
Gergő nem mondott semmi csak mosolygott.
- Te nem értesz engem! Egy társulatba fogsz járni Velem! A Zöldfülűvel és még segítettél is benne! – szinte már kiabáltam az utolsó szavakat.
- Nem baj!  - mondta Gergő halkan. – Tudod, ha kívülről úgy is tűnt, nekem doha nem volt bajom veled. Oké, először féltékeny voltam, igen, de már nem. Sőt örülök a sikerednek! Örülnék ha Operettes lennél. Ezért vállaltam el a séf szerepét ma.
- Te nem utálsz? –kérdeztem megdöbbenten.
Jégherceg nem válaszolt csak közelebb lépett és mint egy próbaként a kézfejével végig simította az arcomat.
Majd szépen lassan a szemeit lehunyva arca közeledni kezdett az enyémhez. Én is lecsuktam a pilláim és reméltem, hogy ezúttal semmi nem szakítja meg a pillanatot.
Isten meghallgatta könyörgésem, mert ajkaink percekig ízlelgették egymást, szép játékba merülve. Ha Gergő nem fog át erős kezeivel tuti, hogy a csókolózást a padlóval fojtatom. Lábaim felmondták a szolgálatot.
A tudatalattim menyit álmodozott erről a pillanatról. A színházi csókjaink kismiskák voltak ehhez képest. Benne volt az összes düh, szenvedély és szerelem.
Meddig álltunk ott? Nem tudom. Csak arra emlékszem, hogy Gergő ajkai elvált az enyémektől, hogy a fülemet súrolva suttogjon:
- Már látom én leszek a pillanat romboló, de időérzékem szerint körülbelül 10 percünk van a meglepiig.
Nem szép, de teljesen elfeledkeztem a szüleimről.

- Menj öltözz át én addig elmosogatok és megterítek. – adta ki az utasítás Gergő majd megfogta a kezem és maga után húzott vissza a Genovai és szerelem illatú lakásunkba. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése