2014. június 30., hétfő

A színpad az életem 45

Naa mit hoztam végre?? Iggen!! Sztorit!. Annyira köszönöm hogy vártok... és még köszönném a reagálásokat véleményeket akár pozitív:))akár negatív*kultúráltan*:((
Vajon most dől el Adél sorsa??


45
- Szia Drágám! Megjöttünk! - köszönt be apa hangosan az előszobába.
- Mi ez a finom illat?- érdeklődött anya és átölelt.
- Hmm.. Lássuk csak –gondolkoztam el –fogalmam sincs! Nézzétek meg! –adtam az ártatlant és elléptem az ebédlő ajtaja elől.
- Mire készülsz kisasszony? –kérdezte apa és játékosan belecsípett a karomba amikor elsétált mellettem.
- Te jó isten! –kiáltott fel anya, mikor meglátta, hogy mire készülök. Még szerencse, hogy Luca kiszellőztetett, ha nem teszi előbb lebukok.
- Éhesek vagytok? –kérdeztem. –Foglaljatok helyet és már is szervírozom az ételt. – mondtam és meg se vártam, hogy leüljenek viharzottam ki a konyhába a rizsért és a Genovaiért.
Mint egy elsőnapos pincér, úgy szervíroztam az ételt, de legalább semmit nem ejttettem le vagy öntöttem ki.
A szüleim örömmel és éhségről árulkodó szemekkel fogadták az ételt és –más nem lévén- a buborékos vizet.
Hatalmas étvággyal ettek. Jó volt nézni.
Én magam roppant éhes voltam, mégis alig tudtam letuszkolni a torkomon a kiszedett minimális adagot. Talán Gergő miatt… Talán a vallomásom miatt.. Vagy mindkettő miatt…
- Ez nagyon finom volt! –jelentette ki apa miközben a szája szélét törölgette.
- Igen, de mire volt ez a nagy felhajtás? –érdeklődött anya éleslátóan.
Ne kerülgesd tovább a forró kását Adél! Mond meg! – suttogta a belső hangom.
- Hát tudjátok az van….  –kezdtem. – Az van… Az van hogy…
- Mond csak!- bíztatott anya
- Az van, hogy… - kezdtem újra, de képtelen voltam befejezni.
- Az van, hogy ott akarod hagyni az orvosit és színész szeretnél lenni- mondta ki kerek-perec apa azt ami a szívemet nyomta.
Csodálkozva néztem rá. Honnan tudja azt amiről csak Imre, Gergő és Luca tudott.
- Ne nézz így rám! Olyan vagy mint egy nyitott könyv. – folytatta apa.
- Igen, eddig is gondoltuk, de a vacsival végképp meggyőztél mindkettőnket! –kontrázott anya is.
- És mit szóltok? –érdeklődtem legalább megúsztam azt amit megakartam.
- Hogy őszinte legyek én először nem örültem neki. –kezdte apa. – Aztán eltelt… sok idő és rájöttem, hogy te nem akartál orvos lenni. Te csak az én álmomat akartad teljesíteni. És nekem nem is ez a legfontosabb. Az a legfontosabb, hogy a te álmodat kövesd és ha az a színház akkor hajrá!
 Meghatódtam. Komolyan. Nem szóltam, csak odamentem és szorosan megöleltem aput.
- Nem akarok illúzió romboló lenni, de ha nem akartam volna orvosi egyetemre menni, akkor nem megyek. Köszönöm, hogy részese lehettem az álmodnak és, hogy megengeded, pardon megengeditek –néztem anyura- hogy a színházat válasszam.
Anya csak bólintott és odajött, hogy csatlakozzon a családi öleléshez.
- Egyedül főztél ilyen finomat?- Érdeklődőt anya.
-Nem. Egy kis tündér sereg segített. Luca és egy színész társam- nyeltem nagyot. Csak most ne pirulj el Adél!- Megyek elmosogoatok! –jelentettem ki és kibontakoztam a családi ölelésből.
-Köszönjük finom volt!- mondta jól nevelten apa majd bevonult a dolgozó szobájába.
Anya csak egy mosollyal és egy simogatással köszönte meg a vacsit és dolga nem lévén beült a tévé elé hogy megnézze az ott futó borzalmas sorozatok egyikét. Én pedig bevonultam a konyhába remélve hogy a zsíros edények sikálása minden figyelmemet leköti, hogy ne kalandozzanak el… Tudjuk kire.

2 megjegyzés:

  1. Voldemortra?:D Neem, tudjuk, tényleg!:) Jó rész.:))

    VálaszTörlés
  2. Igen én is tök Voldemortra gondoltam :DD
    Szebb kiadásban és főként orral!! :))

    VálaszTörlés